
-
SaGa Jr #677 Olyat még nem tapasztaltam, hogy csak úgy, magától visszaváltott volna concealment módba a csapat miután lebukott/felfedte magát. Egyes skill-ek bizonyos katonáknál megadják azt, hogy ők fedettek maradnak még ha a többiek fel is fedték magukat, de ez is csak addig él míg ezen emberek (ranger-eknek lehet ilyen skill-jük, bár AWC megadhatja másoknak is) bele nem trappolnak az ellen észlelési zónájába vagy támadásba nem lendülnek.
Arra viszont van példa, hogy ha például van specialistád és ő hekkeli az adótornyok valamelyikét a pályán, akkor lesz olyan lehetőség a két felkínált előny közül aminek hatására a csapat egésze ismét concealed lesz.
Az első hónap hosszúnak tűnik ez igaz, de annyira azért nem az. Szépen kapja az ember az első feladatokat, szerez magának engineer-t és így beindulhat az építkezés, megtapasztalja az első retaliation feladatot (védd meg az ellenállókat). Aztán a második hónaptól (mikor már ki van kutatva a resistance radio meg a terjeszkedés), veszett módon terjeszkedni kell. Ehhez intel kell (minden új terüelt uralásához intel kell és annál több, minél nagyobb távolság van az utolsó olyan ellenálló térségtől ahol van még rádió is felépítve.
Ha nem terjeszkedik az ember, akkor például a guerilla feladatokból kevesebbet lát, és így nem tud majd válogatni a megakadályozandó dark event-ek között. Pedig sok múlhat azon, mik várhatóak és minek a megakadályozása mellett dönt a játékos. No meg minél több a terület, annál nagyobb lesz a hó végi zárásnál a kapható supplies is amiért majd el kell menni és pár nap scannelés után felvehető.
Az induló helyen meg majd lehet havonta egyszer bónuszt aktiválni és ha ott dekkol az avenger, akkor jár az adot bónusz. Például gyorsított gyógyulási idő vagy épp Intel gyűjtés, netán építkezés gyorsítás. Meg aztán minden hónapban ide visszatérve és rábökve az ikonra lehet új embereket felvenni és változtatni az épp aktuális előnyön.
Nekem egyébként az ős UFO sem volt nehéz még a legnehezebb fokozaton sem. Ott kissé visszásnak is éreztem, hogy gyakorta jelentős túlerővel lehetett lerush-olni csóri idegeneket. Itt szerencsére nem így van, plusz mivel az ellenfeleknek nem mindegyike lehet aktív, így még kevésbé kell az irdatlan embertömeg. No meg az idegenek és csatlósaik sem azok a keménye legények mint az ős UFO-ban voltak. De nem is kell annak lenniük, mert ez nem az eredeti ufo stílusát és mechanikáját követi, hanem ez egy reboot, teljesen más alapokkal a rendszert illetően. Ha UFO hangulat kell, akkor Extraterrestrials jöhet szóba. Az inkább UFO mint az XCOM játékok (EU/EW/2).
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.03.01. 09:10:51