-
SaGa #4643 Mindig felkapom magamban a vizet, mikor valaki a TES vagy a FO3 és utódai játékokat összeveti a Witcherrel vagy hasonlókkal. Értelmetlen. A Witcher és társa egy történet köré felépített, meglehetősen cső játékok. A döntési szabadságod abban ki is merül, hogy az épp elérhető területen melyik felvett mellékküldetést csinálod meg hamarabb, de ebben is általában az írók vezetnek, mert bizonyos mellékküldetések csak a fő történet bizonyos pontjai után nyílnak meg és tovább is csak akkor mehetsz, ha az adott területen mindent megcsináltál, lezártál, ami a fő sztorihoz kell. Az RPG kimerül abban, hogy a fejlődési lehetőségeknek melyik szálát követed. Attól, hogy egy adott feladatot hogyan oldasz meg, igencsak ritkán függ valami. Legföljebb ha az elnyerhető XP-k száma, de a történet nem fog más irányt venni tőle.
A TES és a FO világa meg egy hatalmas sandbox (homokozó), amiben van ugyan egy központi kerettörténet, de "élhetsz" ebben a világban úgy is, hogy le se tojod, nem foglalkozol vele. Elképzelsz magadnak egy karaktert és beleéled magad abba, mit tennél a helyében az adott szituációban. Életcélt tűzöl magad elé, amit el akarsz érni. És ehhez adott minden. Ha akarod, eljátszod az adott világ megmentőjének szerepét, ha nem, nem. Van akit kielégít az is, ha felépít magának egy szép házat, a falra aggatja a megszerzett cuccokat, néha biliárdozik az összegyűjtött készlettel, stb... Vagy kiirtja a szomszéd falut, mert csúnyán néztek a kétfejű tehenére. Ezekben sokkal nagyobb a szerepjátszási potenciál és a többszöri "végigjátszás" lehetősége, modok nélkül is, hisz a négy lehetséges végkifejlet közül bármelyikhez számtalan úton eljuthatsz.
Persze az átalgos játékos, aki nagy mennyiségben veszik ezeket a programokat, szeret egyenes vonalon végigrohanni egy nem túl összetett történeten, sokat ne kelljen törnie a fejét, elég ha le lehet lőn, kardozni, varázsolni az ellent, begyüjteni az XP-t, félistenné tenni a karaktert, és már jöhet is a következő program.
A monoton ismétlődő feladatok vannak, akiket untatnak, mások meg élvezik ezeket, mert igen, monoton ismétlődnek: menj el oda, szerezd meg azt, és/vagy irtsd ki akit, amit ott találsz. De még ezek az unalmasan ismétlődő, rutinszerűen végrehajtható feladatok is jóval izgalmasabbak, mint a legtöbb rpg előre scriptelt hasonló feladatai. Azokban harmadszori nekifutásra pontosan tudom, melyik ellenfél mikor dugja ki a fejét a fal mögül, vakon el tudom intézni.
Az az helyzet, hogy egy buta ai-t sem könnyű leprogramozni és ezekben a Beth játékokban azért annyira nem buták az ellenfelek, van saját taktikájuk, amit követnek, ha ugyanabba az összecsapásba többször is belevágsz, mindig eltérő lesz a viselkedésük valamennyire, ami pont elég ahhoz, hogy meg tudjanak lepni... Az meg, hogy a mellékszereplőknek saját jelleme, története, elvárásai vannak, tovább színezi a világot. Ettől lesz élő, nem attól, amit pl a Witchernél anno annyira kiemeltek sokan: jé, ezek beállnak az eresz alá, mikor esik az eső, ilyet a beth játékaiban nem látsz, haver, ezek aztán tudnak...