• DasIsFuck
    #457
    No igen pl a f3-ban klasszisokkal jobb questeket, illetve érdekesebb quest storikat és azokban szereplő karaktereket sikerült összeszedniük a skyrimjerz képest.
    Kár, hogy átfogóbb értelembe már nem sikerült ez és a főtörténetünk sem olyan szinten előadva, mint azt szerintem az f3 megkövetelte volna.

    Ilyen szempontból durva ez, hogy szerintem az f3 jobban be tudja az embert vonni mint a skyrimb, pedig a skyrimet én ha játszom szinte csak és kizárólag a világért teszem.
    De az f3 pl a quest sztorikkal is jobban bevont annó,érdekesebb volt,karakterek tekintve is(nyilván mint már mondtam korábban, hogy sajnos ez azért csak 1-1 quest-ig tartott)
    Habár az f3 világa kevésbé hatott élőnek, mint a skyrimé.
    Ennek is nyilván megvan az oka, hisz a skyrim azért jóval újabb.

    Sajnos ami engem zavar a 4-el kapcsolatba, hogy biztos vagyok benne, ahogy az elder scrolls széria, ez is le lesz butítva ahogy csak lehet.
    Pedig azért az f3-sem volt már sehol a régiekhez képest, de az rpg-s rész megfelelő volt benne.
    Ha pedig a tes szériával megcsinálták a falouttal miért ne tennék meg?

    Én nem hiszem, hogy a 3.részt meg tudná ugorni.(nv-vel még nem játszottam, de már itt van a zsebembe szóval majd a f4 helyett én azzal nyomom:D meg olvasom, hogy azért a 3-hoz képest nagyon más a hangulata, az engem annó nagyon magával ragadott, ezért is lesz csalódás a 4.:)