mizar1#76
Nem értek egyet. Maga a fizikus is meg akar érteni. Legalábbis a jobbak. A filozófia a megértés tudománya.
Egyáltalán nem maradt le a filozófia, hiszen a feltárt törvényszerűségeket értelmezni kell.
Azok a fizikusok vannak lemaradva, akik csak mérnek, de nem értelmeznek, tehát nem értenek.
Magyarán nem elég megállapítani, hogy a termés egy mázsa, ez a kereskedőnek elég. De a termelőnek, vagy a biológusnak ki kell derítenie és meg kell értenie, hogy miért egy mázsa termett, és miért nem kettő?
Szóval még a fizika sem csak mér és elfogad, hanem összefüggéseket keres.
Vannak egyébként tájékozott filozófusok, még honunkban is, olvass például egy kis Székely Lászlót.
Amit én feszegetek, hogy alap dolgokat nem lehet felrúgni. Hiába filozófus mondja ki: -ha egy két eltévelyedő fizikus, aki csak mér de esetleg nem ért, a filozófusnak van igaza abban, hogy bizony a semmiből nem lesz valami. Ez még akkor is így van, és a filozófusnak van igaza, ha a fizikus műszere azt méri, hogy az előbb itt nem volt semmi, most meg hopp, itt egy részecske. Elnevezheti virtuális részecskének, de olyan mítoszt nem teremthet, hogy a semmiből lesz az anyag.
Komoly fizikus egyébként, ha nekiszegezed a kérdést, ha hadovál is egy darabig, mindig beismeri, hogy bizony a semmiből nem lesz valami.
Persze az emberek nagy részére nyomtatott ismeretterjesztő irodalomban nagyon meghökkentő, hogy a semmiből termett hopp az anyag. Így nem csak az ateisták, de még a teisták is megveszik a könyvet.
De maradjunk csak annyiban, hogy anyagot, energiát nem lehet teremteni, az nem teremtődik, csak elvenni lehet máshonnan.
Akármekkora fizikus mondaná az ellenkezőjét, ne higgy neki.
Szóval kell az a természetfilotófia, nagyon fontos dolog.
Ha Hawking komolyabban vette volna például, akkor az egyenletének "-t" tagját nem értelmezte volna úgy, hogy az azt jelenti, hogy visszafelé telik az idő.