• NEXUS6
    #8
    Aztán a cikkhez is némi adalékot hozzátéve: az atomfegyver atyja, Szilárd Leó ahogy levélben kérte az elnöktől (Einsteinnel és Wignerrel), hogy az USA kezdje meg az atomfegyver kifejlesztését. Aztán ugyan így levélben kérte több tudóstársával, hogy azt ne polgári célpont ellen vessék be. Ez utóbbi levél az első célpontok kiválasztását megelőzően már nem jutott el az elnökig.
    Olyan gondolatok is felmerültek, hogy a technológiát eleve meg kell osztani a nagyhatalmak között, a háborúk elkerülése céljából.

    Ha csak az aláírókat nézzük mindegyik potenciális ügynök volt és bizonyos írások céloznak is arra, hogy Rosenbergék a hiszterizált közhangulat lecsendesítésére koncként voltak odavetve a közvélemény elé, hogy egy nagyobb jelentőségű tudóst védjenek. Ne kelljen szembenézni azzal, hogy ezzel a népek között mesterségesen keltett hisztériával pont valamelyik nagy tekintélyű, magas erkölcsiségű tudós nem értett egyet és ez ellen hatékonyan tett is.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.04.07. 18:35:02