Caro#17
Az 'életszínvonal' egy nehezen definiálható dolog, és nagyon relatív. Ha azt nézem, 300 éve a királyok nem éltek úgy, mint azt ma sokan megtehetik. Ellenben azt egyértelműen kimutatták, hogy az emberi boldogságérzet nulla mértékben függ a technikai fejlettségtől.
Másrészről viszont a hozzáállással van baj. A "minél többet" elv és a tervezett elavulás a XX. század második felére jellemző, és sajnos még mindig ez a domináns. Ebben tényleg az kell, hogy óriási mennyiségű, egyforma, olcsó (és selejt) tömegtermék készüljön.
Ez működne is, csak a következő problémákat okozza:
- Nem alkotunk semmi maradandót. Nagyon kíváncsi leszek, hogy pl. Magyarország (ha lesz egyáltalán), mit fog mutogatni a XXII. században? Mert most arra vagyunk általában büszkék, ami a XIX.-ben keletkezett, mert azóta labdába sem tudtunk rúgni, sem művészetben, sem tudományban.
- Emiatt egy csomó ember (joggal) érezheti a munkáját feleslegesnek, ami növeli a munkahelyi stresszt. Ha meg lennének arról győződve, hogy hasznos amit csinálnak, akkor nem problémáznának azon, hogy hátha kirúgják őket. Lehet, hogy akár még verseny is lenne a jó munkaerőért.
- Emellett ez a felfogás igencsak igénybeveszi a bolygó véges ásványkincseit.
Ezeket a problémákat csak úgy tudjuk megoldani, ha nem XX. századi, hanem XXI. századi szemmel nézzük a világot!
A XX. század az energiaellátás problémáját fúziós erőművel akarja megoldani (nem fogja).
A XXI. században viszont lehet hogy ahhoz kell majd hozzászokni, hogy az áram nem mindig fog ugyanannyiba kerülni. Aki olyan technológiát tud kialakítani, ami ehhez alkalmazkodni tud, az előnyt nyer.
Lehet, hogy a XXI. században sokkal több egyedi tervezésű dolog születik majd. De ehhez nagyon sok mindennek meg kell változnia! És itt jön az író igaza: ahhoz, hogy ne legyünk a gépeknek kiszolgáltatva, értenünk kell a működésüket. Legalább az alapjait.
Az oktatást a legkönnyebb fejleszteni. A fiatalok azt tanulják meg, amit elvárnak tőlük. Ha keveset várunk el, akkor keveset fognak tudni, ha sokat, akkor szitkozódnak, de megtanulják.
Nem szabad bennük azt a hamis illúziót kelteni, hogy enélkül menni fog.
Itt már az erősen szubjektív véleményem jön: úgy vélem, ez a komplex problémakör, amiben ma vagyunk, az oka a fiatalok elbutulásának is.
Tényleg kötelezővé kell tenni az óvodát, az egész napos iskolai napközit, a gyerekek nyári felügyeletét? Nem a SZÜLŐKNEK kellene a gyermekeikkel törődniük? Mert lehet, ha a szülő nem csak este látná a gyerekét, akkor még esetleg nevelni is tudná?
De persze itt a baj, hogy iszonyat versenyképesek akarunk lenni, tehát mindkét szülő folyton folyvást reggeltől estig dolgozik. Azért, hogy kb. a részleteit ki tudja fizetni, mert ő sem figyelt igazán az iskolapadban.
Ez igazából a probléma gyökere, és ezt kellene megoldani. Ezért kellene _legalább_ a családra időt hagyni a munka mellett. Ezt viszont nem a vasárnapi zárva tartás fogja megoldani, az 100%.