Hearts of Iron 4
  • Kotomicuki
    #1216
    Hát, nálam némettel a keleti frontot is ki kellett ürítenem - lengyel-román nagy szövetség, csak előbbinek meg nem támadása volt velem a Felvidékért cserébe (román legázolta a magyarokat), így nem "tudtak" megtámadni - , hogy legyen annyi erőm, hogy az erődvonalukon átvágjam magam '40 közepén: majd 70 franciska ho. tülekedett ott.
    Mindkettőnknek padlón volt a felszerelés-utánpótlása az anyagcsatában - nem volt üres hely, ahol ne olajfinomító, vagy hadiüzem ne lett volna a Birodalom területén - , de mivel 20 ho.-át bekerítettem és felmorzsoltam, nem maradt elegendő ho.-ja, hogy feltarthasson engem - ill. 41'-ben már Párducot gyártottam és volt belőle 6-9-12 ho. (4 pc + 6 mot.), aminek nehezebben tudtak ellenállni, mint a többinek...

    A másik: az ángliusok 30-40 ho.-jal szállnak partra olasz honban, de mire bekerítenéd az őket, addigra dobja partra a következő, hasonló erejű csoportját (a francia-yugó duón kívül szinte mindenki a szövetségesük) - akár a megszállt franciskákhoz is, mindössze 2-3 hét elteltével - , miközben az ő csapatai voltak a keleti határaimon is a lengyel-román területen és fél olaszország az övüké, de nem szűkölködik az a fele sem a csapatokban... (hiába morzsolódnak ők, én akkor sem tudom visszanyomni őket)
    Miközben az angolokkal játszva örültem, hogy a gyarmataimat megtudom védeni a sziget teljes kiürítése árán!

    Konklúzió:
    A M(u)I keze nagyon maga felé hajlik és nem restell csalni sem, csakhogy "kihívást" tudjon jelenteni a játékos számára!