• teddybear
    #13
    Jó hát nekem csak az jött le, hogy képtelen vagy három dimenzióban gondolkodni.
    Egyrészt a bolygók nincsenek odaszögezve a saját pályájuk egy pontjához, folyamatosan keringenek a Nap körül. Ezért van az, hogy az űrhajók indítására legkedvezőbb időszakok olyan 26 havonta vannak a Mars felé, és ugyanígy vissza. Az ilyen célra használható aszteroida esetleg akkor ér a Mars pályához, amikor az éppen a Nap túloldalán van. Ezzel meg nem érnek semmit az űrhajósok. Ráadásul az utazásra használandó aszteroida is folyamatosan mozog, halad a saját keringési pályáján, nem áll a Föld mellett és indul el az ideális időpontban.

    "Persze, hogy mozognak a bolygók, de pályákon haladnak, nem össze-vissza, nyilván olyan kisbolygót kell találni, ami a Mars és Föld közelében is elhalad. "

    Én nem tudok ilyenről, és szerintem nincs is. Ráadásul hogyan fognak felszállni rá? Egyrészt ugye a bázist fel kell építeni, ami mindenképp idő, azaz jóval előtte oda kell repülni az építőbrigádnak az építési anyagokkal együtt. Ez viszont annyi energiát és időt követel, hogy egyszerűen olcsóbb közvetlenül a Marsra repülni.

    " Ez az elképzelés legalább 100 éves, és azóta elég sok mérnök, és kutató dolgozott már lehetséges forgatókönyvön, most egy professzor nyilatkozott erről, minek nem tudom, lényegtelen. Ez még a jövő zenéje... "

    Rengeteg marhaságot összehordtak már a "tanult fők" a múltban, aminek józan ésszel nem sok értelme volt, vagy a technika fejlődése értelmetlenné nem tette.