• aru
    #2701
    Találkozott már valaki olyan jelenséggel, hogy bekapcsolásnál a "számítógép előkészítése..." szöveg fogadta, majd miután betöltött azt írta, hogy "... idegen profillal történt a bejelentkezés ..."? A teljes szöveget nem láttam mert amilyen gyorsan felnyílt olyan gyorsan el is tünt a felírat.

    A profil ami így betöltődött egy teljesen alap profil volt, az asztal szinte teljesen üres, a tálca is, vírusírtó (nod32) és semmi nem töltött be ami rajta van. Sima újraindításnál állandóan ugyan ezt produkálta. Csináltam cmd-ból egy force shutdown-t és az utána betöltődő profil már az volt amit használtam eddig is, minden megvolt.

    Néztem a felhasználói profilokat a vezérlőpulton keresztűl ott nincsen másik, viszont két TEMP a meghajtón megjelent a C:\felhasználók könyvtárban aminek a létrehozási dátuma a mostani hiba kezdete. Valaki találkozott már ilyen jelenséggel?
    Utoljára szerkesztette: aru, 2016.02.20. 16:15:54