-
FartingSquirrel #2059 Ja, az Endurance megvan. Most már csak keresnem kell valakit, akivel majd tudok játszani. :D
Amúgy épp most értem a végére...
Mellesleg most így néhány napja már DX12-vel is játszható volt ...majdnem. Nem akad be állandóan 5 mp-enként, mint azelőtt, viszont kisebb akadások akkor is voltak, valamint a külső, nem fedett részeken kb. feleannyi FPS-t kaptam, mint a fedett részeken. Tehát a barlangokban, épületekben megvolt a kb. 50-60 FPS, viszont úgy is szaggatott volt – a frametime folyamat ugrált. Emellett a cinematic részek lassultak be néha nagyon: volt, hogy 15-20 FPS-sel ment, a kamera helyzetétől függően.
Az egyiknél meguntam, átállítottam DX11-re, és azzal simán megvolt az átlag 50-55 annál az átvezetőnél, amelyiknél azelőtt 15-tel döcögött. Szóval ez a DX12 nekem még mindig nem igazán működik.
Ami viszont a játékélményt illeti:
Tegnap elkezdtem folytatni, mára be is fejeztem; így a végére már kezdett érdekes lenni, és valamiért hajtott a vágy, hogy végigvigyem. (Pedig ezelőtt nem sok kedvem volt vele játszani.)
A történet átlagos volt, viszont az akciók néhol izgalmasak voltak. Bár néha már annyira gagyi akcióelemek voltak benne, hogy inkább illenek egy Csupaszpisztoly-szerű akció–vígjátékba. Pl. amikor
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!a végén azok a szamurájok másznak fel a tükörsima falon, mint Pókember... :D WTF?
De az is vicces volt, amikor a "főgonosz" (mi a neve?) leütött minket, és elvette a fegyvereinket: megfogta az íjat a hátamról, és ráragasztotta a sajátjára – ezzel mindenemet el is vette. :D
Ilyen miért kell bele? Egy szinematikus jelenetbe, amiben a karakteranimációk, a grafika olyan élethű, hogy fáj a valóságra nézni...
Tehát, alapvetően ez nem az én játékom, mert ez a nevetségesen akciódús játékmenet nem nekem való. Én az élethű dolgokat szeretem, amiben viszont jeleskedik is a játék, a grafika, a karakteranimáció és a szinkronhangok tekintetében.
Szóval vegyes érzéseim vannak a játékkal kapcsolatban. Elképesztően gyönyörű, és élvezet nézni a cinematic jeleneteket, viszont a játékmenet nekem túl akciódús.
(Egyébként ugyan ez volt a bajom az előző résszel is. Az elején rohadtul tetszett, mert tényleg úgy éreztem, hogy túl kell élnem, még mondhatni (relatíve) valósághű volt, de aztán a végén jöttek azok a szamurájok meg a szumós szobrok (vagy mik), és úgy éreztem, hogy már egy verekedős játékkal játszok – teljesen más lett, mint addig.)
Utoljára szerkesztette: FartingSquirrel, 2016.09.20. 02:33:04