• mrzool
    #31
    Hát azért ne túlozzunk. Nem nulláról, van mögötte kb. 50 év rakétatapasztalat amit felhasználnak.

    Van konkrét információd arra vonatkozóan, hogy a nagy állami űrügynökségek ingyen és bérmentve átadták az elmúlt 50 éve K+F anyagait? Az ilyen jellegű szivárogtatások ezekben az országokban (USA, Oroszo, Kína) hadi-/államtitok kiadásának és ezáltal árulásnak felelnek meg, a megfelelő retorziókkal.

    Természetesen rakétatudósokat felvehettek a megfelelő jogi környezetben, mint ahogy meg is tették. Vagy egy-az-egyben vásárolhattak licenszeket, ami miatt most áll is a bál (RD-180).

    Ugyanakkor értelemszerűen fejlődött annyit a CAD tervezés, számítógépes szimulációk, hogy sokkal rövidebb idő alatt meg lehetett ugrani azt, ami a 30-40-50-es években szó szerint évtizedekbe került. Hibáztam, amikor azt írtam, hogy teljesen nulláról, hiszen értelemszerűen fejlődött az anyagtechnológia, a gyártási megoldások, az elektronika és az IT.

    Arról nem is beszélve, hogy a nagy állami mammutcégekhez képest töredékáron dolgoznak a new space vállalatok.

    Majd hisszük ha látjuk (főleg az 1-2 éven belüli részt).

    Dream Chaser 2016, Dragon v2 2015 (oké, a Spacex-et ismerve legyen ez is 16:)), CST-100 2017...

    Plusz a prezentálandó ürhajók is kb. pont ugyanazok mint 50 éve csak némileg továbbfejlesztve. Az ürrepülők után egy k.rva nagy visszalépés.

    Működjenek biztonságosan, arra a célra megfelelnek. A shuttle-nél mi is volt jó, már úgy azon kívül, hogy a jenkik űrcowboy-osat tudtak játszani, és nem egy kapszulából kellett kibányászni őket a leszállás után? 1.5 milliárd dollár / út költség, 2 jármű elvesztve, 14 halott, illetve úgy a Columbia fényében kb. az összes út a "near-miss" kategóriába sorolható.

    A felvihető-lehozható és egyéb kapacitás adatokkal ne válaszolj, fejből fújom őket. A shuttle szépen néz ki, elhiteti az emberekkel, hogy az űrkorszakban élünk, voltak remek pillanatai a programnak, de zsákutcát jelentett.

    Arról van szó hogy a NASA fizeti a magáncégek fejlesztéseit,

    Inkább mondjuk azt, hogy ad nekik pénzt. Ez egy fajta incentíva. Támogatás. Alamizsna a K+F költségekre.

    Mielőtt nagyon eltévednénk az arányokat illetően:

    "Because these were partnerships, not traditional contracts, NASA leveraged its $800M COTS program budget with partner funds. This resulted in two new U.S. medium-class launch vehicles and two automated cargo spacecraft and demonstrated the efficiency of such partnerships."

    Tehát ezen ketten osztoznak, legyen 400-400 mrd USD. A Spacex-nél találtam erre vonatkozó számokat, ők konkrétan több saját tőkét tettek bele, mint amit a NASA-tól kaptak.

    ő fizet a tervezett szállításokért és nem a magáncégek

    Valószínűleg mind az Orbitalnak, mind a Spacex-nek erősen veszteséges ez a COTS program, de legalább kapnak valamennyi pénzt, hogy a víz felett tudjanak maradni, és az eddigi kiadásaik egy részét be tudják hozni:

    "At the time of award, NASA ordered eight flights from Orbital valued at about $1.9 billion and 12 flights from SpaceX valued at about $1.6 billion."

    Mondjuk sose fogom megérteni, hogy az Orbital miért kap jóval többet a jóval kevesebbért (lehozni sem tudnak semmit az állomásról), de itt már nyilván politika volt a háttérben.

    Na most ezeket a számokat viszonyítsd ahhoz, hogy hány tízmilliárd dollárt égettek el a semmire 2003 óta az állami szervek, illetve a csöcsükön csüngő aerospace mammutok. Bocs, mégsem a semmire, nagyon szép papír meg ppt rakétákat és űrhajókat készítettek...

    Plusz megkapják a nasa felhalmozott tudását.

    Nyilván segítenek pl. az interfészek tervezésénél, hiszen a végső soron együtt kell működniük. De a hírek szerint az általad sugallt "tudásátadással" szemben inkább papírmunkáról van szó, méghozzá nem kevés papírmunkáról a certifikáció és állami követelmények miatt.