• Tetsuo
    #21
    Off: Mr. troll!
    Pontosan. Halgatyóra utaltál ill. egy rejtett alanyú vitapartneredre azáltal, hogy csak azok szoktak károgni, akik [email protected]ák az életüket.
    Most pedig félreviszed a témát, hogy más területen érvelhess, ha már előtte nem tudtál. Ez is egy érvelési hiba.

    ---

    Visszatérve, Narxisnak érdekes az elmélete, bár én nem értek vele egyet.
    Talán materialista háttérrel jutott erre a következtetésre, de ha feltételezünk egyfajta szakralitást, akkor már teljesen más a helyzet.
    Ráadásul a történelem és az irodalmi források mind mutatnak olyan társadalmakat, ahol nem a felhalmozás volt a cél ill. nem a legfőbb cél.
    A vallás és filozófiatörténet is arra utal, hogy fokozatosan megy végbe a romlás civilizációnkban, gondolkodásunkban.
    Eszerint régen egy ún. aranykorban vagy a törzsközösségi időkben vagy a Paradicsomban még tökéletes volt az emberi lét.
    (Tehát, ha mi nem is hiszünk benne, látható, hogy a neolitikumtól egészen az ún. felvilágosodásig ezen nézetnek vezető szerepe volt.)

    Szerintem az emberi lét (most maradva a materialista talajon) egyfajta balanszban áll az önzés és az altruizmus között. Evolúciós szempontból az altruizmus is egy fontos tényező, hiszen egy tagjait védő közösség, egy javakat megosztó csoport, néha egy-egy önfeláldozó egyeddel igazán erős lehet egy lazább, önzőbb tagú csoporttal szemben. Az önzés is hasonlóan fontos a másik irányból.

    Észre kell venni azt, hogy jelen társadalmi rendszerünk nem spontán fejlődik és nem is úgy alakult ki. Egy komoly kontroll alatt van, amibe a népnek sok beleszólása nincs...