• RJoco
    #3105

    Elég jó, amit írsz, bár én sosem foglalkozom úgy a trenddel, mint mások.
    Nagyjából tisztában vagyok vele, de csak akkor követem, ha "ízlésvilágom" egybeesik vele. Amúgy nagy ívben *****.
    Nem azért veszem meg a játékokat, mert az trendi, hanem, mert megtehetem. És, mert érdekel.
    2012 környékig az eredeti játékaim száma nagyon minimális volt.
    Vagy azért volt, mert ingyen volt (esetleg havi előfizus, mint EVE) vagy annyira olcsón adták, hogy azt mondtam, na ez már megéri a (magyar) fizetésemhez képest. Ilyen az X3: Reunion, amit 3 ropiért vettem meg, pedig több, mint 1000 órát beletoltam.
    Régen az is közrejátszott, hogy a lemezeket ellátták mindenféle védelemmel, ami sokkal több macerát okozott, mint valahonnan letölteni és átmásolni a crack fájlt a helyére. Akkor miért vegyem meg?
    Értem én, hogy védelem, de...
    Mostanában is vannak olyan szolgáltatások, amiket olyan szinten túlbiztosítanak, hogy már terhes a használatuk.

    A szájbergyereknél pont azt csesztem el, hogy megnézhettem volna számítógépen ingyen. Sőt, egyáltalán nem kellett volna megvennem tekintve, hogy miket olvastam róla a fórumában is.
    De sajnos hozzászoktam, hogy minden játékot megveszek eredetiben és már nem warezolom le őket.
    Ennek pedig az az oka, hogy megtehetem. És bár a 60 eurón sok jó dolgot vehettem volna, mégsem fog úgy hiányozni a kasszából. Igazság szerint egyáltalán nem fog hiányozni a kasszából. De akkor is bosszantó, nem szeretem a pénzszórást.

    Sok esetben a demo verziók tényleg nagyon hiányoznak. Steam-en is a két óra fabatkát sem ér. Éppen csak megismeri az ember az irányítást, de még nem is játszott vele.
    PS-en nem is tudom, hogy megy ez.

    Kicsit érdekes, amit a végén írsz.
    Értetlenül állsz a preorder előtt, de a Below Zero-t már behúztad. Pedig az sem fog elfogyni.
    PS Plus esetén a megjelenésig 3 euróval olcsóbban hozzá lehet jutni a játékhoz. Ez adott esetben indokolhat egy preordert.
    Én azt mondtam a 3 euróra, hogy először játszam végig a mostanit, utána meglátom, hogy mihez lesz kedvem és időm.
    Ha soha elő nem szedem, akkor pénzkidobás az a 27 euró is.
    És míg a szájbergyereket eladhatom vagy ledarálhatom a lemezeit, addig ez örökre megmarad.
    Emellett a preordereket sok esetben hamarabb le lehet tölteni. Persze, ha a preorder a megjelenés pillanatáig aktív marad...
    Igazság szerint ez is teljesen mindegy.
    Viszont a cégek tökéletesen kihasználják az emberi természetben rejlő lehetőségeket.

    Azért erőltetem a PS5-öt, mert az asztali gépem 4-5 éves. Volt egy vacakolós időszaka és nem úgy tűnt, hogy bárki meg tudná oldani a problémát. De úgy néz ki, hogy végül sikerült orvosolnom. De ez sem 100%, mert csak 1 játékkal lett tesztelve.
    És mire meglett a megoldás, már útban volt a PS5. Amis sok szempontból egyszerűbb, mint a PC, más szempontból meg nem, illetve még tanulnom kell a dolgokat, mint pl. a régiós nyelvi korlátozást.