• TokraFan
    #2733
    Nekem pont a történettel lett kerek az első rész is! 3 évvel a megjelenés előtt vettem meg azt is, de aztán 2 évre dobtam, mert félkész volt. Most vettem elő ugye pár hónapja, és mondhatom, közelébe nem ért a mostami élménynek a korai verzió, még azzal együtt sem, hogy néhány, számomra igazán kedves dolgot közben kivettek a játékból. Ettől egyébként eleve védem már magam az EA játékoknál, mert rendszeresen előfordul, hogy megszokok valamit, aztán kiveszik.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.05.05. 15:28:41