• pjboy091
    #4
    Én a megjelenésig kb semmit nem tudtam a játékról és különösebben nem is néztem utána, annak ellenére, hogy játszottam a régebbi részekkel amik nagyon tetszettek. Viszont a dobozos verzió extra tartalmainak nem tudtam ellenállni, úgyhogy megvettem és azt kell mondjam remekül szórakozom vele.
    -A nehézség pont jó, nem értek egyet azzal, hogy a szerencsén múlna minden. Sokkal inkább azon, hogy a helyzetnek megfelelő varázslatokat használd. A körökre osztott rendszer pedig kifejezetten tetszik.
    -Azzal, hogy kevés a pénz, én sem értek egyet, persze hamar el lehet tapsolni, ha felelőtlenül költünk, de legalább van értéke és jól meg kell fontolni, hogy mire költesz.
    -A mozgás is csak elsőre volt furcsa, de hamar megszokható
    Ami viszont tényleg negatívum, az a grafika, illetve annak optimalizálatlansága. Vannak olyan helyzetek, hogy eszméletlenül el kezd szaggatni a játék (elsősorban külső helyszíneken) amit a grafika egyáltalán nem indokolna, ráadásul ezt a grafikai részletesség csökkentésével sem lehet kiküszöbölni.
    - Az, hogy bugos az nem kérdés, remélem jönnek majd a patchek.
    - A játék elvileg moddolható, bár én nem tudom, hogy ennek mi a módja, remélem hamarosan kapunk valami bővebb infót róla és megjelennek az első rajongói dungeonok, ez ugyan is alaposan kitolná a játék szavatosságát.

    Összességben én elégedett vagyok a játékkal. Azt a pár negatívumot ami engem zavar, könnyen orvosolhatják patchek formájában.