A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
-
#6897
LOL Hát persze, hogy azt a Spiegelt hozod forrásnak, aki össze-vissza hazudozik Ulfkottéról, amióta megírta az újság szervilisségét a CIA felé.
Az eredeti forrás a Kopp Verlage könyvei és cikkei, amibe csakis hazugsággal lehet belekötni, te is ezt tetted illetve sértődött ellenfeleit idézted, amiről már Udo Ulfkotte első könyve lerántotta a leplet, de nem baj, hivatkozz csak nyugodtan a "tekintélyre". Tehát még mindig ott tartunk, hogy a "te forrásaid" hitelesebek, mint az "én forrásaim", mert magukról azt írják, no meg azért mert tekintélyesebbek, illetve pontosan: csak.
Sajnos tőled még soha semmilyen meggyőző érvet nem hallottam. Pedig elfogadnám amit mondasz, de annyira átlátszó és undorító mellébeszélés, hogy az már hihetetlen.
Pl. ez az Udo sokévig vezető ujságíróként dolgozik a fősodratú német médiában, majd kitálal vagyis ír egy könyvet, miszerint a Spiegel stb. mind hazudik felsőbb (cionista hatalom) utasításra.
Hogy nem mond igazat, az előfordulhat, de azt nem lehet pont a Spiegellel és más német fősodratú média vádaskodó cikkeivel "igazolni". Vagy szerinted igen?
Egy más szemszögből illetve független forrásból lehetne igazolni, hogy adott ügyben kinek lenne igaza és pont ez az! A helyzet, hogy minden jel arra mutat, Udo Ulfkotténak igaza van. (Ezt persze nem neked írom (te menthetetlen vagy) hanem a többieknek.