A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
-
#6693
Tudod kicsit olyan ez mint annak idején a húszas évek végén a harmincas évek elején, amikor mindenki csak legyintett meg mosolygott Hitleren. Aztán láttuk mi lett a vége (nem, nem fog ugyanaz lejátszódni, viszont komoly etnikai és vallási alapú tömeges erőszak bekövetkezhet). Teljesen mindegy, hogy hányan vélekednek így. Ez Európában akkor sem megengedett, mert ez az eszme amit ez az ember hirdet, az legalább annyira káros és ugyanannyira veszélyes mint anno a náci eszmerendszer és addig kellene az ilyen eszméket csírájában elfojtani amíg még lehet (bár szerintem már késő). Nem, nem arra céloztam, hogy minden muszlim így gondolkodik, hanem arra, hogy az ilyen szónokokat azonnal ki kell utasítani az országból, vagy börtönbe kellene zárni, minimum közösség elleni izgatás vádjával, a követőinek agyában meg elég komolyan nyomatékosítani, hogy ilyet ezen a kontinensen nem lehet és ha nem tetszik akkor lehet visszamenni a származási országba.