A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
  • fonak
    #2190
    Mondj egy országot még, ami ismert arról, hogy egyrészt sok okos embere van és megvan a technikai háttere hozzá, hogy élen járjon, és arról is, hogy nem riadnak vissza khm, unortodox módszerek alkalmazásától. Az, hogy itt is Irán volt a célpont (azaz a vele folytatott tágyalások) az meg kb. egyértelművé teszi a dolgot. Persze beismerni nem fogják, de hát még az atomfegyvereik létezését sem ismerik el. :) (attól még mindenki tudja, hogy van, Vannunu óta csak a totálisan agymosott híveik próbálhatják tagadni, az is kitudódott, hogy az Izraeli atomfegyvereknek szánt fő célpont nem az arab/iszlám országok, hanem Európa, ha megint "cserben hagyná a zsidóságot", sőt messzebb is gondolkodhatnak, szerinted miért fejlesztett ki Izrael interkontinentális hatótávolságú rakétát is? Bizony adott esetben az amerikai kontinensre is csapást mérnének. Ezt hívják Sámson-opciónak. Emellett kísérleteztek a zsidókat "nem bántó" biológiai fegyverekkel is, állítólag ezt feladták, mert kiderült, túl közel állnak az arabokhoz genetikailag hogy működhessen bármi ilyesmi. Bár ha pont nem az arabok kiirtása lesz a cél, még alkalmazhatnak ilyet is, ki tudja).