gforce9#4
Ez 100 éve volt, azóta már annyi újdonság derült ki, hogy ez a fajta hozzáállás eltűnt lényegében. Planck pedig igaz rosszul volt ettől, de mégis a kvantumfizika alapkövei részben a Planck féle állandók.
asgh: amíg nem tudták, hogy egyátalán vannak exobolygók, addig a tagadásnak lehetett alapja. Hiszen mondhatta bárki, hogy "Nincsenek máshol bolygók, ergó, ha nem hisszük azt hogy csillagokon élet lehet, akkor nincs lehetőség rá máshol csak a mi naprendszerünkben". Míg nem láttak más csillagok körül bolygókat, ezt az állítást nem lehetett megcáfolni, mert a naprendszer keletkezési modelleken kívül semmi sem támasztotta alá, hogy máshol lehet bolygó. Semmi jelét nem látták. Egy naprendszert ismertek, a mienket. A keletkezési modell ez alapján lett kidolgozva. És a modell helyességét is csak ezen lehetett tesztelni mérésekkel. Így lényegében semmiféle alap nem volt rá, hogy valószínűsítsenek életet máshol. Mostmár lehet.
Bár jelenleg még a megfigyelt naprendszerek többsége nem olyan mint a mienk. MOndjuk ez abból is fakadhat, hogy a mienkhez hasonló naprendszer jupiterének észleléséhez kéne 10 évig figyelni 1-1 csillagot. Ilyen megfigyelések viszont ritkábbak, pont a hosszú idő miatt. A rövidperiódusú keringésekből több látszik. De lehet csak azért, mert azt könnyebb megfigyelni.