• narumon
    #459
    Azért én is hülye vagyok, hogy csak most jutott eszembe Adnan Oktarnak (Harun Yahya) utána nézni, pedig beszédes infok vannak róla. Rögtön kiderül pl, hogy gazdag haverokkal veszi körül magát és így a könyveit ingyen osztogatja és küldi szét mindenhova a világba - akik meg elolvassák azok nem értenek hozzá és bólogatnak, olyannyira hogy az író által támogatott csoportosulás szó szerint levadássza azokat akik megkérdőjelezik a könyvet (zaklatják, megfenyegetik), így hazájában már senki nem mer fellépni ellene nyiltan! Szintén beszédes hogy Fine Arts egyetemet végzett (azaz semmi köze az evolúcióhoz de még a biológiához sem)! A könyveit iszlamista hírvivőnek szánja, abszolút nem tudományos bizonyítás vezérli hanem az egy igaz isten Allah és az iszlám tanainak terjesztése ezek felsőbbrendűségének bemutatása! Bevalott érvelése, hogy az evolúció ellentmond Allahnak, a morális értékeknek és a kommunizmus és terrorizmus melegágya! Komoly tudósok szerint (nyugati egyetemeken a témából - és nem művészetből - doktorált), Yahyanak fogalma sincs a biológiáról, az állatokról, és semmit nem tud arról a tudományról ami ellen harcol! Tagadja a holokausztot (könyve szerint néhány zsidó halt csak meg, azok is tífuszban), és mindenhol mindenről összeesküvés elméletet gyárt - ezért írja az evolúció ellenes könyveit is, mert az szerinte csaka zért született meg, hogy az egy igaz isten Allah és az iszlám hitéről eltérítsen, demoralizáljon! Mellesleg (most jön a legjobb rész), kokain fogyasztásért és birtoklásért is csukták már le (amit persze a gaz csalárd ellenség rejtett csak el nála, hogy lejárassák! Az általa irányított szövetkezett pedig azon bukott le, hogy szexi női alkalmazottak gazdag csimotákat néznek ki és csábítanak el, hogy támogassák a szövetkezetet! A börtöntől eddig mindig befolyásos barátai mentették meg! Lehet még folytatni, de minek! Bárki rákereshet neten! Hát ennek az embernek a könyvét kellene komolyan venni mint tudományos értekezés.....