• Sir Quno Jedi
    #44
    Ember, olvassá is. Mondom két generáció. Ha csak minden századik családnak lehet gyermeke, két-három generáció alatt szépen lefogy a létszám magától. Igazándiból itt minden 100. emberről van szó. Genetikailag és egyéb szempontok alapján kiválasszák a termékenyeket és egészségeseket, majd ezekből arányosan sorsolnak (afféle lottó). Akik maradnak győztesek, azokból kell párokat alkotni. Felnevelni már mind1, hgy kivel nevelik fel, akár az eredeti családjukkal is, ez alku kérdése, vagy központi szabályozásé. Mindenki mást sterilizálnak, de olyan módszerrel, amit vissza lehet csinálni szükség esetén (pl. ha valami nagy katasztrófa során túl sok gyermeket veszítünk). Így szépen szabályozottan csökkenhet a létszám és SENKINEK sem kell meghalnia. Lényeges, hogy az egész emberi törzsállományból mintát vegyenek, tehát alapos DNS elemzés és kutatás kell ehhez folyamatosan, a legjobb koponyáinknak kell ezen dolgozni, hogy az emberi faj DNS állományának sokoldalúságát, verzibilitását ne veszítsük el. (az katasztrófa lenne) Pont ellentétes a fajnemesítéssel eme törekvés. Igyekszünk nem beleavatkozni annál mélyebben, amennyire szükséges és megőrizni a természetes kiválasztódást is, amennyire ez lehetséges.

    Nem 1xű, viszont igazságos, egyenlő elbírálást ad és nincs más civilizált módja.