• SweeneyTodd
    #285
    Na végre sikerült kipróbálnunk !

    4-5óra bele is röppent a játékba, mármint említettem , páromnak sikerült belekerülni a tesztbe. Egész kis hangulatos kezelőfelület van eléggé gyorsan meg lehet szokni , a fejlődés ami karakterekre is le van bontva, elnyerte tetszésem , talent rendszer is mókás , hogy egy karakter azért egész széles skálán válogathat mi lesz belőle, kicsit felborítja a mobás sémákat az itemek hiánya ,de nem is nevezném annak, mert jól el lehet boldogulni ezzel a talent megoldással.

    Az pedig ,hogy változatos pályákon lehet menni nagyon sok plusszt érdemel, 15-20perces kis pörgős meccsek, minden pályán más más event bele bújtatva, nagyon mókássá varázsolja azt a 15percet, a közös szint is eléggé jó ötletnek tűnik egyenlőre , vagyis ezzel is jó élményeim voltak, például láttam a fenti lane nagyon nagyon rosszul állt szinte végig verték , viszont mi legalul ugyan úgy törtünk előre, ezáltal egyik csapat se volt elörébb szintben.

    A látvány pedig abszolút remek, szépek az efektek , szépen ki vannak dolgozva, olyan érzésem volt néha mintha diabloznék ahogy szépen követte a kamera a karatert ,de ha akartam a mapra kattintva tudtam elörébb is látni, teljesen játékos barát. Legalábbis számomra jó benyomást keltett, összeségében szerintem egy nagyon jó kis "mobát" sikerült teremteniük.