• Komolytalan
    #3
    "Azzal számolnak, hogy a start-up ökoszisztémára közel 140 milliárd forint fordítható, ennek több mint egyharmada vissza nem térítendő támogatás."
    Ez nyilván megy a haveroknak.

    Egyébként amíg egy Audi vagy egy Mercedes kap adókedvezményt, egy induló vállalkozás meg nem, addig miről is beszélünk? LogMeIn, Prezi, uStream egyik se magyar cég már - miért nem?
    Elmondjam mi kell ahhoz, hogy Magyarországon több sikeres startup legyen?
    1. Ami van, annak itt kell maradnia. Ez semmi más, csak adózási, ügyintézési kérdés.
    2. Sok startupnak kell indulnia. Ez viszont nem fog megtörténni úgy, hogy az ország lakosságának cirka 90 százaléka egyik hónapról a másikra él. A világ boldogabbik részén a startupok nagyrészt kreatív hobbykból fejlődnek tovább. Ehhez kell az, hogy az ember pénzt/időt tudjon költeni a munkája mellett a hobbijára, illetve az is, hogy mikor komolyra akarja venni a figurát, akkor minden további nélkül ott tudja hagyni a munkahelyét vagy 2 évre, a megtakarításaiból tudjon élni ez idő alatt. Ezután már olyan szintre kerülhet a dolog, amibe egy kockázati befektető - állami közbenjárás nélkül is - hajlandó beszállni. Ma Magyarországon nincs 10ezernél több ember (család), akinek lenne ennyi megtakarítása. És közülük nincs 10, akinek attól bonyolultabb startup ötlete lenne, hogy nyissunk egy éttermet.
    Egyébként az megvan, hogy ha nem kapsz fizetést, megszűnik a biztosítási jogviszonyod is, vagyis nem kaphatsz ingyenes orvosi ellátást, meg még csomó mindent? Ez pl. kezdvez a startuposdinak? Ugyan már gyerekek - nem annyiból áll egy állam vezetése, hogy ami pénzt kapunk az EU-tól azt elosztogatjuk a haversrácoknak...

    Sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy Magyarország se régiós, se semmilyen startup fővárossá nem fog addig válni, amíg ilyen szinten korrupt és kiszámíthatatlan a közigazgatás (volt valakinek startup trafikja?), illetve ilyen szinten szegények az emberek.