• qrd0xQSt2rdvnu
    #10
    Nem a tudását és nagyságát akarom firtatni, de az tény, hogy Einsteint túllihegik, szinte már istenítik. Tudásában nem hiszem, hogy annyival kiemelkedett volna rengeteg tudóstársa közül, mint amennyire folyton felnézünk rá, de tény, hogy mert teljesen másképp gondolkodni, mint az akkori tudomány és megvolt a fizikai és matematikai tudása, hogy elképzeléseit számításokon átvigye. Róla meg szoktunk feledkezni, pedig neki se kis jelentősége volt abban, hogy ez a mániákus elme célba ért és rájött a megoldásra.
    Amúgy én úgy tudom, hogy a nők esetében a két agyfélteke közötti összeköttetés erősebb, szorosabb, mint a férfiak esetében. Ezért én kíváncsi lennék, hogy női agyak adataival is összevetették-e?