• levente68
    #243
    Már nagyon nem kívántam válaszolni, de erre azért még elmondom a véleményem.

    Az, hogy örökös osztály másodikból végül nem lettem diplomás, nem sokat jelent, ez nagyrészt amúgy valóban az én hibám, némi külső ráhatás mellett.

    Úgy voltam osztály második mindig, hogy semmit nem tanultam, főleg meg nem magoltam.

    Az azóta autodidakta módon összeszedett tudásom szerteágazó és bátran állítom, sok dologban felveszem a versenyt diplomásokkal, ami csak egy igazolás arról, hogy valahogyan még egy, vagy több iskolát végigvitt valaki.

    Elég sok diplomást ismerek, sokat nem érhet kritika, de sokat viszont mosolyogva tudok csak felidézni.

    A megszerzett szintetikus tudásuk semmit nem jelent, kivéve, ha azt kellő módon egyrészt egyáltalán tovább vitték, másrészt és ez a fontosabb: át tudták ültetni az életbe.

    Elég sok olyan diplomást ismerek, akik azt simán letagadhatnák, ide tartozol immáron te is, aki alap logikával sem rendelkezel, márpedig az itt tárgyalt témáknak az a veleje.

    Családomban is van 5 diplomával rendelkező vérbunkó, olyan ostoba, hogy még veletek is felvehetné a versenyt benne és még abban is hasonlítotok rá, hogy emberileg is egy nulla, de a mellét ő is tudja verni a diplomáira.

    Első gimnáziumomban volt egy osztálytársunk, aki a legrosszabb tanulók egyike volt, messze alattam teljesített mindig, mégis első volt talán, aki diplomát szerzett, ráadásul orvosit... No comment.

    Én soha nem kérkedem semmivel, főleg olyasmivel, ami nincs és valóban, nincs diplomám.

    Az élet számos terén viszont sokat bizonyítottam, legtöbbször papíron okosabb emberekhez képest.
    Például, mikor jártam egy IT suliba, többet tanítottam némely tanárnak, mint amennyit ő tudott nekem…

    Mivel amúgy szüleim mindketten több diplomával büszkélkedhettek (volna, ha olyanok lettek volna), nem buta környezetben nőttem fel és bár anyám humán irányultságát nem örököltem, csak az olvasás szeretetét, részéről ez, apám reál érdeklődése és hajthatatlan tudásvágya valamelyest öröklődött belém.
    Mindig kütyükkel foglalkoztam, mint ő, akit amúgy e téren magam mögé utasítottam a saját területeimen. Az, hogy az életem anno milyen fordulatot vett, a tudást, melyet megszerezhet az ember egyetem nélkül is, nem zárta azért el előlem.

    Ezért egy pillanatig is kár hinned, hogy kevesebbnek tarthatsz magadnál, aki alap logikától mentesen, hit szintjén vitatkozol reál dolgokról és nagy az arcod, mert diplomád van. Nos, az itteni tevékenységed ezt semmiképp nem támasztja alá, hiszen ennyi tévedést, félrefordítást, hazudozást még egy abból diplomázott se tudna összehordani, de ilyen irányú képzés szerintem ebben az Univerzumban nincs. Az, hogy láthatóan nem naprakész a tudásod és utólag guglizod össze a dolgaidat, szánalmas.
    De emberileg is levizsgáztál.

    Roppant fontos, hogy az itt tárgyalt dolgokhoz kurvára nincs szükség diplomára, csak logikára, tapasztalatra és korrekt emberi mivoltra, amiben ti nagyon nem jeleskedtek.

    Az meg, ahogyan kötitek az ebet a karóhoz, csak, hogy igazatok legyen, egyenesen nevetséges.
    Ebbéli igyekezetetekben sokszor nem veszitek észre, hogy a saját szavaitokat ütitek, de hogy utána még abból is mosakodnátok egy egyszerű beismerés helyett, az mindennek az alja, nem véletlenül, mert aljas emberek vagytok.

    Utoljára:

    „A masik, ami az egyszeru emberekre, mint peldaul te, jellemzo, hogy a vilagot is ilyen egyszeruen fogjak fel: Ha en az iOS-t preferalom, akkor biztosan utalom az androidot. Holott nem.”

    Akkor miért hazudozol és hordasz össze félelmetes baromságokat róla?


    „De helyes, jobb is ha ezzel a stilusoddal feladod a harcot es nem hanyod ide a karomkodasoktol hemzsego, de bizonyitekoktol mentes logikai torzszulemenyeidet.”

    Tévedsz, én azt a harcot adom fel, hogy egy ilyen szar alakkal megpróbáljak normális gondolkodásmódot felvetetni.
    Bizonyítékokat meg magad szoktál szolgáltatni a tévedéseidről, hazudozásaidról, ferdítéseidről és félrefordításaidról.

    A logika szót meg kár is emlegetned.



    „Szerintem te nem is akarod ezt megérteni. A multitask iOS-en korlátozott, mert azt tartották szem előtt, hogy ez mégiscsak egy _mobil_ telefon, tehát jó lenne ha nem szívnák az aksit mindenféle programok a háttérben. De amelyik app megfelel a feltételeknek, az valóban fut a háttérben (szótáradban "real multitask") - na persze az sem teljesen, mert felesleges dolgokat nem ér el (például megjelenítés).”

    Igen, ezt a maszlagot etted meg és próbálod mindenképp hinteni, akkor is, ha messze nem igaz és egy szar rendszert védesz vele attól, hogy rákiabálják a hiányosságát.
    Mivel elégszer leírtam, mely pontokban tévedsz, nem fogom már többször ismételni.
    Azt viszont végiggondolhatnád sima logika mentén, hogy ha ez így lenne, az Android már régen elpusztult volna.



    „Ez hülyeség. Nem kell mozognia a készüléknek, csak a location lekérdezés módot választották, hogy aktív maradjon a program. Nem kell hozzá mozogni, azt már te költötted bele a történetbe.”

    Ez csúnyán ellentmond a kis butaságodnak:
    „You may have noticed that with long videos or big batches of photos, the Dropbox app stops uploading shortly after you close it and resumes uploading only when you open it again. This is due to a time limit iOS puts on apps running in the background.
    However, with background uploading turned on, the app will automatically resume uploading for a few minutes whenever it detects a significant change in your iPhone\'s location (such as when you commute home from work).


    Nem fordítom le, küzdj meg vele, hogy megértsd…





    „Hogyan dönti el az android, hogy melyik program "érdemes rá"?”


    Elég sok szempont szerint és ha hiszed, ha nem, jól működő módon. az egyik legfontosabb, ahogy leírtam, hogy a user-ek zömének nem kellene ebbe beleavatkoznia buta, hozzá nem értő módon és akkor a te ismerőseid nem traktálnának ostoba sztorikkal téged is.
    Semmi ördöngös nincs ebben amúgy, prioritásokkal és egyéb beállításokkal a dolog KITŰNŐEN működik, de még akkor is, ha abba értelmes módon túr bele az ember.
    Nem állítom, hogy én guruja lennék a témának, azt ti szoktátok magatokról, de kis utánajárással szépen, okosan még tovább irányítható a dolog, magam is tettem rezidenssé olyat, amit amúgy a rendszer kilök, ha sokáig nem kért erőforrást.

    Ha mélyebben érdekel, nézz utána, én azt a felszínes tudást sem vagyok hajlandó veled megosztani, amennyit pár év alatt e témában szereztem és ezt remélem, nem szeretnéd, hogy bővebben indokoljam…
    Mielőtt még további baromságot dobsz be, ezt nem kell egyáltalán piszkálnia egy felhasználónak, mondtam, párom se nem ért hozzá, se nem érdekli, mégis kitűnően működik a telefonja hónapokon át egyetlen RAM piszkálás, fagyás és újraindítás nélkül.


    Innentől kiléptem, azt a fáradságot is sajnálom, amennyit a torz agyatok reformálásának mindennemű esélye nélkül tettem.

    Tessék nyugodtan írni a baromságokat, helytelenül és feleslegesen használt idegen szavakkal próbálva bizonyítani a ’műveltséget’, ami messziről láthatóan nem létezik.

    Bátran lehet írni minden sértegetést is, nem leszek itt, hogy kinevesselek benneteket miatta.

    Lehet tovább csámcsogni a Dropbox-on, holott sokszor kértem, hagyjuk már…