Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #7262
    Ha már szép nem lehetett.

    Akkor minimalista lett.

    Hogy kipróbáljam, mielőtt a szerveren megépítem, indítottam egy új világot. Star System, kreatív módban. És, hogy ne kelljen a mod-okat keresgélnem, betettem az összes mod-ot, amire fel vagyok iratkozva. Hát nem semmi. 2,1 GB-nyi cucc.
    Ahogy hagytam el a Földet, mindjárt feltűnt egy fehér jel. Egy kis biztonsági zónás állomás. Be lehet menni, dokkolni és a játék új értelmet nyert. A Contract-os eszköznél megjelent egy csomó feladat, melyekért zsozsót és reputációt lehet kapni. Van gyártós, szállítós, javítós. Mellette a Store-ból pedig dolgokat lehetett venni. Nem mindent, de pl. sok hajó is volt.
    A csillagkapu mod-nak hála bekerültek a hajók is. Mindjárt feltűnt a radaron pár Asgard. És mivel olyan mod is van fent, ami lehetővé teszi, hogy az NPC hajók mod-olt fegyvereket kapjanak, hát volt meglepetés, mikor plazma ágyúval rám lőtt. Ráadásul egy fal mögül, nem is láttam az ágyút.
    Az OKI-s plutóniumos fegyver viszont szépen muzsikált. És a hajó is jól működött a nagy adok-kapokban.
    Olyan élet lett a világban, hogy csak győztem lesni, hány frakció van. És ezek még egymással is lövöldöznek. Ha beállsz az egyik oldalra és turrettel lövöd a másikat, akkor a reputációk is úgy változnak vagyis nem csak lefele tud menni és nem feltétlen kell küldetés sem, hogy felfele mehessen.
    Mondjuk a konténerek most sem rejtettek semmi igazán új-hasznos dolgot. Főként üresek voltak.

    Lehet, hogy jó lenne a szervernek egy új világ, hogy az újítások is életre kelljenek, de megint mindent elölről kezdeni...