Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #7230
    Egy ilyenben gondolkodtam, mint a képeken. Ez csak kezdemény, hogy a lényeget lássam:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!


    .

    Ha jól megnézed ezt a két képet, akkor látható, hogy 2 piston kijjebb van tolva, mint a többi. Itt egy-egy minimum érték van beállítva, vagyis nem tudja teljesen behúzni. Jó lenne, ha fektetés után tolná így ki a rögzítéshez, mert fektetés és felállítás közben gondok adódhatnak, ahogy adódtak is a tesztelés közben. Szóval jó lenne úgy fektetni, ha mind be van húzva.

    A rotor, ami mozgatja az egészet.

    Ez egy rögzítés akarna lenni, sajnos a piston és rotor ruganyosság miatt így is imbolyog kicsit a fej.

    Középen sem árt egy rögzítés, ezzel is csökkentve a fej mozgását. Mint látható, nincs zárva a konnektor. A "P"-re (felszállás, leszállás) felold, illetve rögzít. Ha nem figyelek, akkor nem rögzítve közlekedem.

    Ezt nem lenne rossz automatizálni.
    Kezdve onnan, hogy feloldja a rögzítő konnektorokat, visszahúzza a kicsit kitolt piston-okat, felállítja a fúrót, ha a rotor elérte a megfelelő szöget (-90 fok jelenleg), akkor indítja a fúrót és az első Piston-t, majd a többit sorban.
    Az extra az lenne, ha érzékelő segítségével határozná meg a piston-ok sebességét. (Ha túl közel a Voxel, akkor lassít, majd gyorsít adott sebességekre.) Valamint, hogy be lehessen állítani, ha valami ércet elért (én határozom meg), majd lefúrta és a megadott tartományban nem érzékel belőle, akkor ne folytassa a fúrást, hanem ugorjon a befejezésre.
    A befejezés pedig abból állna, hogy visszahúzza a piston-okat, ez mehetne fix, gyors sebességgel, leállítja a fejet, fekteti az egészet, kitolja amit kell és rögzíti a konnektorokat.
    És még egy extra: a középső konnektort időközönként (pl. 1s) ellenőrizze, hogy rögzítve van e, ha fekszik a szerkezet. Ha nincs, akkor rögzítse.