#5341
Szerintem akkor a membrán ment el.
Az ilyen billentyűzetek legnagyobb hátránya, hogy gumi membránosak. A gumi meg öregszik az idő és használat haladtával. Egyik leütés sem lesz ugyanolyan emiatt, bár csak hosszú használat után érezhető igazán a hiba. A G15-ös az eladás előtti időben már nem volt kényelmes. Ezért is vettem mechanikai kapcsolós billentyűt, itt nincs gumi, ami elöregedjen, így minden leütéshez ugyanakkora erő kell addig, míg a kapcsoló működik benne. Igaz, ezek drágábbak, vastagabbak is, de ma már igencsak elterjedtek játékos körökben.
Régen azért nem voltak elterjedtek, mert elsősorban irodai használatra készültek és igencsak hangosak voltak. Ma már 4 féle Cherry kapcsoló létezik, a hangostól az egész halkig (bár lehet, hogy van már több is, 2 éve még 4 volt). Persze a Logitech nem ezeket a kapcsolókat használja, ők kifejlesztettek egy másikat, ami sokkal többet bír, mint versenytársai (szerintük). De más billentyűzetekbe általában a Cherry-t teszik.
Erről eszembe jut, hogy mit csináljak most a régi billentyűzetemmel? Talán 50-ért még így is megvennék.
Majd elfelejtem. Érdemes lenne szétszedned és megnézni mi a helyzet. Utána lehet gondolkodni egy esztétikailag lestrapált vagy elektronikailag rossz másikon, pótalkatrésznek. Szigorúan nagyon olcsón. Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.05.28. 00:47:38