Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #3635
    A mai 2 órányi játékom termése:
    Először elbontottam 2 piston-nyit a szétszerelő mozgató részéből. Érdekes mód a piston-ok neve megjelent a bolygó középpontjában villogva majd eltűnt. De csak a legalsó soré. Aztán a fölötte lévő piston-okat rögzíteni is kellett valahogy. Ezt meg is oldottam merge blokkal.
    Később kiderült, hogy a legalsó piston-ok csoport neve valamiért üres. Először azt, hittem, hogy 1 órányi játékomnak annyi, mert a kis ablak mutatta, hogy behúzza, meg kitolja, de tényleges mozgás nem történt. Új csoport megoldotta a dolgot, bár volt egy kis baki, mert az egyik piston minimális távolságát 3m-re sikerült megadnom, de a többit elfelejtettem és 0.7 méterig behúzódtak. Szerencsére fej nem szakadt le sehol, kitoltam az összeset és nem volt gond.
    Állok be az egyik Al'kesh-sel a tető alá, akkor látom, hogy megint hiányzik egypár futómű róla és maga a tető is lyukas. De jó, korábban már javítottam valahol, most kijavítottam még egyszer. Szépen ráparkolok a hajóval, hozom a következőt, azt is ráteszem és akkor eszembe jut, hogy fogom én ezeket rögzíteni? Mivel elég sok futómű leszakadt az oszlopoknál is, így a fene tudta, hogy a majd 400-ból miket zárjak le. Nem gond, kb sakkoztam és rögzítettem a hajókat. Meg a tetőt is. Még mindig nem gond, megflexelem azt, aminek nem kell rögzülnie és akkor látom a listában, hogy melyik nincs befejezve, az fog nekem kelleni.
    Az első oszlopnál nem is volt gond, a másodiknál látom, hogy a piston feje igencsak el van távolodva a rúdtól. Ehh. Nézem a piston-t, nem tudok új fejet csinálni, vagyis a fej még 'rajta van'. Ezen az oszlopon 2 talp is rögzült. Amikor nekiálltam a második flexelésének valami történt, elpattant valami, a piston rendszer darabokra hullott, az oszlopok és a tető sérültek.
    Úgyhogy kiléptem a játékból, ami kb ott volt elmentve, hogy az első hajót a tetőhöz vittem. Azt nem tudom, hogy a hiba akkor keletkezett vagy már megvolt-e, talán még tudom orvosolni.
    Pedig a behúzó automatikát is megoldottam, egyik piston követi a másikat és nem egyszerre mozog az összes, ha meg teljesen leért a tető, akkor időben meg is áll, hogy ne darálja be a futóműveket.