Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #3445
    A továbbító rendszer úgy működik, hogy mindig a legközelebbi raktározható helységbe küldi a cuccost.
    Ha nem figyelünk, könnyen lassíthatjuk a játékunk működését.
    Most találkoztam azzal a gonddal megint, hogy az egyik összekötőmben megjelent a cucc, aztán meg eltűnt, majd megint megjelent. Ez most nem ugyanaz a cucc volt, hanem ahogy a finomítók dolgoztak és kikerültek belőle az anyagok, úgy mentek a legközelebbi helyre, ami az összekötő volt. Viszont egy szortírozó azonnal kihúzta onnan a cuccot, így el is tűntek, majd jött a következő kör.
    Két megoldás volt a probléma orvosolására. Az egyik, hogy szortírozót teszek az összekötő elé, így csak elfele engedem az anyagot. Ez így nekem jó is, úgyis onnan töltöm fel a finomítókat, visszafele nem kell, hogy menjen az anyag. Remélem nem lesz vele gond.
    A másik, hogy kiveszek egy csövet a rendszerből, ami a finomítók bemenetét és kimenetét kötötte össze. Ezt is megtettem, de ez azért lett volna úgy jó, ha a hajóval valami mást is hozok, nem csak ércet, akkor egyszerűen tovább tudtam volna küldeni a rendszeren, ha a szortírozókon beállítom a megfelelő anyagot.
    Ugyanennél a résznél volt olyan gondom, hogy 27k kavics (egy szortírozói mennyiség) folyamatosan vándorolt körbe-körbe a rendszerben. A konténerekben nem változott a mennyiség és nem is találtam meg, hova megy a kavics, csak azt láttam, hogy az összekötőben megjelenik, majd eltűnik.


    Mi a hátránya a nagy fúróhajónak? Nem tud bemenni a szikla belsejébe. Az Esmeraldám szép nagy, jól néz ki, tele van extrákkal, viszont csak kívülről tudom fúrni vele a kavicsot, mert túl hosszú. Így rengeteg követ is cipelek haza. A Szörnyeteg ebből szempontból sokkal jobb, viszont nincs rajta semmi extra. Hatékonyság szempontjából mindenképp jobb, amíg meg nem fulladok :D