Space Engineers

Katt a képre
  • laci4321
    #2858
    Az hogy "ez mind nem egészen így van" elég erős túlzás, a nagyja ugyanis stimmel. Nem szokásom úgy leírni dolgokat, hogy azt nem nézem meg előtte.

    A bolygók gravitációjának köze nincs a játékban a mérethez, az egy előre megadott érték. Pl. próbáld ki, a Föld típusú bolygót a térképre tudod helyezni 30km átmérővel is, a gravitációja ugyan úgy 1G marad, mint amikor 120km-es átmérővel illeszted be. A mező vastagsága is állandó, az 1G-s bolygóknál ez 40km, 0,25 G-seknél (Európa) 20km ez az érték. (Na ez utóbbi volt pontatlan.) Úgy látom négyzetes összefüggés van, vagyis ha negyedére csökken a G erő, akkor a mező vastagság a felére. Workshoppos bolygóknál is ez a helyzet.

    Ugyan így a légkör magassága is előre megadott érték, akármilyen méretűre is teszed be a bolygót a SHIFT+F10-es menüben, Föld és Alien típusúnál 3,5-4km között egyre ritkább a levegő. Éppen ezért a workshoppos bolygóknál ez is meg szokott lenni adva.

    Azt is kipróbáltam, hogy a légköri hajtóművek nem egyszer csak kikapcsolnak és nem adnak tolóerőt egy bizonyos adott magasság fölött, hanem az erejük a magasság növekedésével egyre drasztikusabban csökken egészen a nulláig. Erről meg tudsz bizonyosodni azzal is, hogy egy nagyon sok légköri hajtóművel ellátott hajó magasabbra tud emelkedni!!, mert még csökkent tolóerő mellett is - tehát magasabban - tudják biztosítani az elegendő felhajtóerőt. Egy légköri bányászhajómmal el tudtam érni a 3,5 km-es magasságot, de pl. egy levegőben lebegő platformmal, amit 30 millió súly megtartására elég hajtóművel pakoltam tele, a Föld bolygón egészen 4000m-ig fel tudtam menni.

    Egy újabb kísérletem: Az Európát és a Holdat 120km-es átmérővel raktam be a pályára. 0,25 G volt a gravitációjuk, ami 20km-en szűnt meg nullára. Az bolygót körbejártam az űrben, és a legközelebbi aszteroida a bolygótól, amit találtam 89 974m-re volt a felszíntől. (+-1km, mert ki tudja mennyire tértem el az adott felszíni pontot a bolygó középpontjával összekötő egyenestől.) Tehát 70km volt a különbség a mező széle és az aszteroidák megjelenési pontja között.

    Csináltam erről képeket is: Úgy vélem ez elég bizonyíték!


    Azt még nem próbáltam, hogy a legkisebb, 19 km-es bolygóknál milyen távolságban jelennek meg az aszteroidák a felszíntől. Vajon a felszín távolságához (elvégre van is rá egy számláló, a pilótafülkében amikor ülsz), vagy a bolygó középpontjához van mérve a távolság? Lehet kiderítem.

    A nyersanyaggenerálás alatt pedig nem tudom mit értesz. A megjelenő aszteroidák sűrűségét lehet beállítani, mert a növényzet sűrűségét (flora density) Egyéb beállítási lehetőség nincs ami hasonlítana hozzá új világ generálásakor.
    Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.02.08. 20:48:10