Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #2556
    Az SG-1-ben a politika szinte teljesen hiányzott, max 1-2 részben volt jelen.
    Az SGA-ban azért találkozhattunk már vele rendesen, de még mindig több volt benne az akció és sci-fi.
    Az SGU-t nagyon elcseszték. Érdemi rész igazán az évadok 2. felétől voltak. Túl sok volt az elején a politika. Meg nekem igazán a hazaugrálgatós részek sem tetszettek. Ezeket a részeket teljesen kihagyhatták volna és többet foglalkozhattak volna egymással, a hajóval, az idegenekkel. A másik két sorozatban azért nagyon keveset tudtunk a főszereplők magánéletéről, csak később kerültek bele a sorozatba és azok is inkább a múlt emlékei voltak. És csak minimálisan.
    Amúgy meg az egész a pénzről szól. A sci-fi csatorna nem volt megelégedve a nézettséggel és ezért nem kért többet belőle. Ne feledjük, amerikában a 40 perces részbe betolnak 3 reklámblokkot, amit mi szerencsére nem látunk.
    Az SGU-t meg a szereplők öregedése miatt már nehéz is lenne folytatni, bár magyarázatot attól még találhatnának a kinézetükre.