Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #2303
    Az OBS valamiért nem vesz fel szépen, pedig ez a része jól be van állítva.
    A Bandicam azt csinálja amit kell.
    A kérdés tényleg a szerkeszthetőség.

    Most akkorát nevettem :D
    A 2 perc szaladás után volt kb fél perc akció, így nem mutatom meg, mert még a végén azt hinnétek, hogy A Gyűrűk Urába csöppentetek.
    A lényeg, hogy nem sikerült lekavicsbombáznom a DanielJackson-t, így gondoltam megközelítem gyalogosan. Kb 500m-re landoltam tőle egy domb árnyékában, a rakétatornyok rá vannak állva, engem nem is lőnek, mégha látnak akkor sem. Viszont az ágyútornyok rendesen szórnak még mielőtt kibukkannék a domb mögül, így esélytelen hatástalanítani őket.
    Szóval gondoltam, akkor berepülök a kavics szóróval. Valamiért menet közben kiestem a fülkéből (pedig ép volt az is, meg a reaktor is) és nem is láttam, hogy hirtelen bekapcsolódott a Jetpack, ezért bekapcsoltam. Újra. Még épp a Jacksonnak való ütközés előtt sikerült visszakapcsolnom, így 17% életerővel megúsztam és a hajón landoltam. Na igen ám, de utánam jött a hajóm és hát a többit képzeljétek el, én jót röhögök rajta még most is :D :D :D :D

    Nem tudom mit csináltak a játékkal, de a beállítások visszaálltak alap helyzetbe. Én nem csináltam vele semmit, az tuti, lehet, hogy a sok kilépés (kidobás) okozott némi fájl sérülést. Vagy az OBS.
    De az is lehet, hogy a W10-zel lesz a gond, mert most már a TC sem hajlandó elmenteni bezáráskor az aktuális helyzetet és Steam sem tud egy játékot egy másik vinyóra frissíteni.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2015.12.15. 00:10:23