C-C rendszám forgalmi nélkül?
  • Sir Quno Jedi
    #9

    P rendszámtáblát csak az a cég-szervezett igényelheti, akinek a működési engedélyében szerepel a 4520 bejegyzés, vagyis a gépjárműjavítás és karbantartás, vagy a gépjármű kereskedelem.
    Járműgyártó - javító cég, közlekedési kutatóintézet vagy hasonló tevékenységű vállalkozás, intézmény igényelheti kizárólag a forgalomba nem helyezett jármű közlekedésének kipróbálása, kísérlet elvégezése, kutatás céljából. (az általunk kiadott rendszámok használhatók azon célra, hogy külföldről behozni gépjárműveket.)
    "P" rendszámnak a használatát igen szigorú feltételek szabályozzák:
    Csak Magyarországon használható, tilos vontatni illetve árut és személyt szállítani (személyszállítás tiltásának feloldását, hétvégi használatot, Európai Uniós feloldást, vontatás, teherszállítás korlátozása alól is feloldást lehet kérvényezni a hatóságnál, ebben is segítünk)
    Csak szigorú adminisztráció után lehet elindulni a "P" rendszámtáblával ellátott gépkocsival. Úgynevezett indítási naplót kell vezetni, amiben még elindulás előtt be kell írni az útvonalat, indulás időpontját és a szállítót személyek számát.
    A 35/2000. (XI. 30.) BM-rendelet: "P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű használata az ideiglenes forgalomban tartási engedély jogosítottján vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyen kívül másnak nem engedhető át."
    csak olyan járműre szerelhető fel, amely a közúti közlekedésre alkalmas műszaki állapotban van.
    éves kötelező biztosítással kell rendelkezni a "P" rendszámra (2013-as évben ennek díja az Allianz Hungáriánál a legolcsóbb 162.295 Ft)
    a "P" rendszám díja kompletten 38.000 Ft
    a "P" rendszám ügyintézési díja 16.000 Ft, amely tartalmazza a biztosítás megkötését is, önnek nincs más dolga mint a papírokat átnyújtani nekünk és várni míg az elkészült okmányok és a rendszám, biztosítás elkészül.
    3 hónapnál nem régebbi eredeti közjegyző által hitelesített cégbírósági cégkivonat szükséges, eredeti aláírási címpéldány ügyvédi szárazbélyegzővel ellátott vagy közjegyző által hitelesített az eljárás során


    Nos ez alapján én nem akarnék P rendszámot "pár napra"...