Hivatalos oldal | Magyar rajongói oldal | Fontos infók kezdőknek!| Tutoriálok | GYIK | War Thunder: Air Forces topikA másokkal való személyeskedés, a provokálás, kötekedés, illetve az alpári nyelvezet, káromkodás a fórumon nem megengedett, ezért külön figyelmeztetés nélkül büntetőpontokkal, bannal jutalmazzuk!
-
jocking #29111 Beleszólnék én is, ha már úgy is ez a téma. Több könyvet is olvastam a témával kapcsolatban, erre rájön még az említett blog bejegyzés.
Nekem az a véleményem, hogy a T-34 semmi esetre sem nevezhető jó tanknak, valójában egy rakás sz@r volt, amire implementáltak egy új páncélozottsági design ötletet.
Vegyük szépen sorra, a blog és a könyvek alapján:
1) "A T-34 megbízható volt:"
Fenéket volt megbízható, legalább annyira fos volt, mint a túltervezett német technika, csak itt inkább az alultervezettség volt a baj. Ha 200 kilométert el bírt menni úgy, hogy nem kellett hozzányúlni, az már egy megbízható T-34-nek számított, ami röhejes. A váltója egy semmitérő vacak volt, a 3-as kapcsolásához emberfeletti erőre volt szükség. Fél óra tartós "menetelés" után be kellett iktatni 20 perc pihenőt, hogy lehűljenek a túlmelegedett részek. Menet közben időnként cikkcakkozni kellett vele, mert a váltóból az olaj kiült a kanyarodáshoz használt fékpofákra, és ha nem fékezgették le róla sűrűn, akkor beitta a cucc az olajat, és onnantól szinte lehetetlen volt kanyarodni (bár minek is kanyarodni, hisz mindig csak ELŐRE volt a parancs...).
A futómű is egy vicc volt, az amcsik nem véletlenül vetették el a használatát évekkel korábban. Billegős volt, terepen instabil, megnehezítve a célzást, előnye egyedül normális minőségű utakon volt. A lánctalp láncszemeit szemenként 1-1 csapszeg tartotta össze, ami sehogy nem volt biztosítva, helyette inkább azt találták ki, hogy az alvázra hátra a hajtókerék elé hegesztettek egy rámpa alakú vastömböt, aminek nekiment a csapszeg, ha már eléggé kicsúszott, és így visszalökődött a helyére. Röhejes. Már maga a meghajtó kerék is a BT-5 "görgők böködnek kis fémpöcköket a láncszemeken" stílusával sem volt egy életbiztosítás, 10 tonnát még elvitt, de 40-nél már nem volt egy életbiztosítás, igazán rakhattak volna rá rendes fogas lánckereket.
2) A T-34 fejlett volt:
Ez maximum a döntött páncélzatra igaz, ami valóban előremutató és hasznos LETT VOLNA, ha normálisan oldják meg. Itt három problémát érdemes megemlíteni:
I. - A döntött páncélzat miatt mocskosul szűk lett a hely odabent, egy találatot kapott tankból szinte esélytelen volt a menekülés. Már ha túlélte valaki a személyzetből a találatot, mert hogy szűkebb belső = személyzet tagjai közelebb vannak egymáshoz = mindenki kap a bekapott cuccból (de 75% biztosan).
II. - Silány anyagminőség. Az elvtársak sokszor hitték azt, hogy a szuperkemény acél a legjobb, mert az a legkeményebb. Hát nem. A kemény anyag rideg lesz. Ha rideg, nem tudja elnyelni a becsapódás erejét, nem deformálódik, hanem törik. Így sokszor előfordult, hogy nem is kellett átütni a páncélt ahhoz, hogy kinyírják a legénységet. Elég volt eltalálni, a találat ereje pedig a páncél belső oldalán leszakított egy nagy darab repeszt, ami kivégezte a legénységet.
III. - Értékelhetetlen munkaminőség. Hiába a szovjetek végtelen embertartaléka, a gyári szakmunkásokat azért mégsem kellett volna besorozni. Így a tankokat nők és gyerekek rakták össze, akik mindent csináltak, csak normális minőségű munkát nem. A gyárból kikerülő T-34-ek átlagosan 70%-ának volt valamilyen gyári hibája, pedig akkor még nem is harcoltak vele, csak legurult a szalagról. A már említett szarfos váltó egyik legnagyobb gondja is az volt, hogy nem voltak a fogaskerekek normálisan hőkezelve, így idővel lekoptak róluk a fogak.
Ott van még a torony kérdése. Az ún. "fejlett" tankok tornya legalább 3 személyes volt, volt külön töltő, lövész és parancsnok. A T-34 tornya ezzel szemben 2 személyes volt, a parancsnok és a lövész ugyanaz a személy volt, ami eléggé lerontotta a parancsnok hatékonyságát. 3 személyes torony csak a 85-ös ágyúval együtt jött 44-ben. Ráadásul nem elég, hogy kicsi volt a torony, még toronykosár se tartozott hozzá, így a torony forgatásakor a töltőnek körbe kellett táncikálni a toronnyal és botladoznia kellett az addig kilőtt lövedékek hüvelyein át.
Tehát a fejlettség csak a döntött páncélra vonatkozik. A célzóberendezés röhejesen primitív volt, ahogy a parancsnok optikája is. Becsukott "ajtókkal" csak az optikára támaszkodva haladni egyet jelentett a vakrepüléssel.
Meg kell még említeni azt is, hogy a tankokban nem volt rádió, így mindenre alkalmasak voltak, csak a koordinált hadmozdulatokra nem.
3) A T-34 olcsó volt:
Felmerül a kérdés: Mihez képest? Az amerikaiak egyik tanulmánya és az oroszok könyvelési adatai szerint egy fillérrel sem volt olcsóbb, mint egy Sherman. A tigrishez és a IS-2 höz viszonyítva biztos olcsóBB volt, de túlzás azt állítani, hogy szinte ingyen volt, annyira olcsó volt.
Összegezve az oroszok nem azért nyerték meg a háborút, mert olyan marha jó tank volt a T-34, hanem azért, mert érvényesült a "sok lúd disznót győz" elv. Elég csak megnézni a veszteségi adatokat: 60 ezer legyártott T-34-ből 45 ezer (!) volt a veszteség. Úgy könnyű nyerni, ha nem számít a saját embereid élete, és mérhetetlenül tudod ontani a szart magadból. Kezdetben a németek tank kilövési / T-34 gyártási adatai 3:2 arányban álltak, vagyis minden elkészült 2 T-34-re jutott 3 kilőtt. Ha a teljes német hadigépezet a keleti frontra tudott volna koncentrálni, akkor olyan szinten bucira verték volna az oroszokat, hogy csak na.