Hivatalos oldal | Magyar rajongói oldal | Fontos infók kezdőknek!| Tutoriálok | GYIK | War Thunder: Air Forces topikA másokkal való személyeskedés, a provokálás, kötekedés, illetve az alpári nyelvezet, káromkodás a fórumon nem megengedett, ezért külön figyelmeztetés nélkül büntetőpontokkal, bannal jutalmazzuk!
-
davidbog #17550 A Hunnicutt könyvekben minden amerikai harckocsit meg lehet nézni fel volt-e szerelve stabilizátorral. Az amerikai harckocsik az M3 Stuarttól az M3 Lee-n keresztül szinte az összes Sherman változatig fel voltak szerelve stabilizátorral. De csak egy síkban, a vertikálisban.
Mellesleg az oroszok is használtak a T-28B (vagy más néven T-28 Model 1938) harckocsiban már biztosan volt, hát ugye 1938-tól. Ha jól emlékszem az oroszok a '30-as évek első felében Grotte tankjánál elkezdtek foglalkozni a stabilizátorokkal. Ennek eredményeként kapott a T-28 is.
Mondjuk sokat nem ért az egysíkú stabilizátor, de a korai kétsíkú se. Az amerikaiak az M26 Pershingtől kezdve semmilyen stabilizátort nem építettek be a harckocsijaikba. Egészen az M60A1E3/M60A2/M60A3-ig. A németek még a Leopard 1-nél is úgy gondolták hogy nincs rá szükség, csak a Leopard 1A1 kapott a '70-es évek közepén. Az oroszok az '50-es évek közepétől kezdtek kísérletezni két síkú lövegstabilizátorokkal, jó sok fajta volt nekik. Valamivel pontosabbak lettek, de olyan hű de sokat nem tettek hozzá a tűzvezetéshez, amitől hasra kéne esni. Ezek a korai két síkú stabilizátorok viszonylag nehezek voltak, például a 100 mm D-54 2350 kg-os tömegéből úgy számoltak a tervezők, hogy a 100 mm D-54T-nél majd 2530 kg lesz tehát 180 kg a stabilizálátor. 2595 kg lett. Kb ilyen tömegűek voltak, ezt kellett belekalkulálni a löveg kiegyensúlyozásba, hátrasiklásába, emellé még hely is kellett nekik és viszonylag sok hőt is termeltek.
Utoljára szerkesztette: davidbog, 2015.01.05. 11:18:08