• halgatyó
    #7
    Ugyanakkor az erőforrások pazarlásával is jár, ha ugyanazt több helyen is, egymástók függetlenül kifejlesztik.

    Nem akarok most lándzsát törni egyik út mellett vagy ellen sem csak gondolkodjunk: ez az állami vs. magán út már lejátszódott a történelemben, a hajózás hőskorában (a vikingektől az amerikai kontinens benépesítéséig.)
    Ezek fényében pár kérdés még nyitott (szerintem):
    -- Az űrhajózásban hasonló játszódik-e le, mint a hajózásban (a tapasztalatok átvihetők-e ide),
    -- MOST van-e itt az ideje annak, hogy az állami űrtechnikát felváltsa a magán? (kétségeim vannak ezirányban, szerintem még nem jött el az ideje, amit az USA-ban próbálnak, az szerintem még kissé korai, először ki kellene fejleszteni az atomreaktorral párosított ion-, plazma-, vagy hasonló hajtóművet)