swbw.jpg
  • yossarianHUN
    #1645
    Úgy látom én vagyok a kisebbség, de mindent összevetve én nagyon kellemesen csalódtam a játékban. Jobban megfogott mint vártam, a Star Wars hangulat tényleg üt, a grafikával nem szoktam sokat foglalkozni, de erről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, ez a játék új standardokat állít, a játékmenet egyszerűségétől meg nagyon féltem, de végül inkább bájosnak, mintsem fárasztónak találtam. Jelenleg a legnagyobb problémáim a kisebb kiegyensúlyozatlanságok/OP-ságok, illetve a csalószűrő se tűnik annyira acélosnak mint a BF4-ben, itt viszonylag gyakran látok csalásszagú dolgokat, míg a BF4-ben szinte egyáltalán nem találkoztam olyannal, akiről úgy éreztem volna, hogy hacker. Ezen felül meg kell említeni, hogy pofátlanság, hogy 13-14 ezer forintért vesztegetik a játékot, mivel teljesen egyértelmű, hogy a játékba szánt teljes tartalom töredéke van még csak bent jelenleg ténylegesen, és a lecsonkolt darabokat, azaz pályákat, fegyvereket, járműveket, satöbbit fizetős DLC formájában tervezik kihozni a közeljövőben. Ez tényleg arcpirító lehúzás, de aki ismeri az EÁ-t, az ezen meg sem lepődik.

    Mindezekkel együtt is szerintem nagyon jó a játék, és nem értem, miért húzzák le ennyire mindenhol, illetve miért játszanak ilyen kevesen vele. Egy hónapja még minden napszakban könnyen lehetett szervert találni, most már gyakorlatilag csak délután és este lehet játszani. Ez nekem külön öröm, mert az utóbbi időben általában csak hajnalban keveredek gép elé, már ha egyáltalán, ilyenkor lenyomnék egy vagy két kört, de mostanában már többnyire esélytelen. Azért elfelejthetné már az EA ezt a "fél játékot adunk ki teljes áron" politikát, mert úgy tűnik, most már tényleg a játékosállomány rovására megy.