Ratrak#9456
Én távolabb ülök annál, hogy zavarjon a saját kezem, meg a kormányom, így nekem nem gond, hogy látom a driver kezét, és kifejezetten tetszik, hogy nem minden autónak ugyanolyan a kormánya. Azt viszont, hogy ez a nyomorult miért feji a kormányt állandóan, fel nem foghatom... Egyetértek, a belső dolgokat egy-az-egyben átvehették volna a Driverből. Kár, hogy nem az ezért felelős csapat jött onnan. (Meg az autóhangokért felelős nép is jöhetett volna, bár azok között van azért egy-két jól sikerült.)
PVP-menőket kérdezem: ma megint tudtam kicsit PVP-zni, és azt tapasztalom, hogy kizárólag én vagyok az egyetlen (lúzer) aki nem FA-ban tolja. Ennek mi értelme? Úgy értem, ha bénákkal rakott össze, akkor simán elvertem őket így is. De aki egy kicsit is komolyabban érzi a játékot, úgy mosta fel velem a padlót, hogy csak néztem. Átváltottam spectate-be, hogy lássam, mitől olyan jók ezek a "driver god"-ok. Semmitől. Sem az ívek, amiket használtak, sem a vezetés egyéb jellege nem hasonlított autóvezetésre, ellenben ki volt maxolva a billentyűzet-FA mód kombóból származó minden előny. Ez azért elég irritáló, amikor megyek "kvázi tökéletesen", a csávó meg keresztben autózva, fizikát-logikát szembehugyozva agyonver....
Nektek erről mi a tapasztalatotok? Jó lenne, ha - miután a 100 sebből vérző jelenlegi utragagyi rendszert helyretették - lehetne szűrni irányítás-módra (nyilván akkor lenne értelme, ha versenyben ilyen esetben már nem lehetne állítani rajta), és akkor talán lenne értelme másban is PVP-zni, mint FA.... és nem lenne olyan frusztráló, amikor egy nálam sokkal gyengébb képességű sofőr agyonver, mert csak a nálam jobbak tennék meg, az meg sosem fájt...
Egy fickót sikerült rábeszélnem chaten, hogy próbálja ki a sportmódot, ha már kontrollerrel nyomja.... FA-ban úgy ment kb. mint én, sportban rommávertem. Én HC-ban voltam ekkor. :)