#12031
A kocka részhez még hozzáfűzöm hogy én megvettem a GTA V-öt is, amiben toltam az online-t pár hónapot a haverjaimmal majd félreraktam és azóta nem nyúltam hozzá. Ez nagyjából fél éve volt már lassan. Ott is hatványozottan érvényes az hogy aki sokat tolja az jobb lesz nálad, és hidd el sokkal könnyebb néhány száz ezer, millió ember közül elérni valamit mint több mint 20 millió közül (eladási stat alapján). Persze az is igaz hogy a GTA az más szisztéma alapján épül fel mint ez, így valóban tud élményt nyújtani, de engem pl valahogy még is jobban vonz az hogy egy jót guruljak, és ebből a szempontból is eljutottunk oda hogy az és ez egy teljesen más kategóriájú játék, az egyik nem tudja helyettesíteni a másikat.