• Yv@n
    #33
    "előtte meg a Mac-ekből és így tovább."
    Azért a mac korszakban a közelében nem volt a jelenlegi szintnek, mondhatni az iPod húzta ki a szarból. Azt megelőzően jelentéktelen gyártó volt, kb "desktop linux" részesedéssel.

    "Százmilliárd dollár készpénzen ülnek"
    Valójában persze nem.
    Tudja franc már hol olvastam, hogy azért szopó most, hogy vergődnek a részvényesek, hogy fizessen az apple osztalékot, mert papír forma szerint nagyon szép az a készpénz állomány, viszont a sikerekben jelentős szerepe van a kreatív offshore könyvelésnek, amit az ilyen nagy cégek szeretettel alkalmaznak. A probléma az, hogy ha most ebből kifizetéseket tartanának, akkor alaphangon menne a fele a levesbe, mivel adózhatnák le azt, amit eddig ügyesen kikerültek.

    Nyilván ettől még annak a pénznek a fele is szép összeg, csak azért nem eszik olyan forrón azt a kását. Szóval nem úgy néz ki a dolog, hogy otthon usák területen a bőröndben lapul a bazinagy adag zöldhasú bankó, és ha pénz kell, akkor egy laza mozdulattal előkapnak belőle pár köteggel.