• NEXUS6
    #79
    "Amiről itt konkrétan szó volt, vagyis a lélek "hatása", az már tudományos kérdés. Ez esetben a tudomány szerint lélek nem létezik. Amennyiben egy "láthatatlan" - vagyis semmilyen módon nem érzékelhető, és csakis régmúlt idők kecskepásztorainak meséi alapján feltételezhető a lélek létezése, illetve ismerhető meg a tulajdonsága, az valóban hit alapú!"

    Őööö. A nemlétezik, mert bizonyíthatóan nincs ilyenje az embernek, meg a tudomány mainstream vonulata által viszgált dolgok esetében nem szükségszerű a feltételezése, az azért 2 különböző dolog. Márpedig az utbbiról van szó.
    A mainstream tudomány nem vizsgálja a lélek létezését, mert a modelljeihez nincs is rá szüksége.

    Érdekes kérdés azonban az OBE esete. Ha tudományosan nézzük, akkor mivel nem ismerjük a tudat mibenlétét, egyfajta értelmes megoldás lenne erre az elég általános jelenségre valami lélek-szerű dolog feltételezése. Azonban a mainstream tudomány elég kacifántos teóriákat talál ki annak bizonyítására, hogy a lelket az "egyenletből" kiejtse, így persze ellene megy az általánosan elfogadott Occam-elvnek is, hiszen valami ismeretlen, de logikus dolog kiküszöbölésére, egy bonyolultabb, de szintén ismeretlen elemeket tartalmazó rendszert eröltet. Érdekes módon, pl bizonyos részecskék, pl a neutrino, vagy a BigBang elmélet inflációs teóriájának általános elfogadásával nem voltak ilyen gondjai a mainstream tudósoknak, már akkor elfogadták általánosan valaminek a létezését, amikor még nem volt rá bizonyíték.

    Szal igen, a lélek, meg a tudat azok olyan ciki ezós dolgok.
    Csak éppen a mainstream tudománynak semmi konkrét kijelentése nincs ezekről, pont emiatt.
    Ez viszont nem bizonyítja, hogy ezek nem léteznek, vagy hogy csak olyan redukált formában léteznek, ahogy a mainstream tudomány szeret velük foglalkozni.