• Irasidus
    #78
    Én sem állítottam, hogy csak tudományos kérdés létezik, mindössze azt, hogy értelmetlen kérdés is létezik. Ahhoz, hogy egy kérdésre válaszolni tudjak, felfogni vagyis értelmezni kell, ezt - ha nem is mindig tudatosan - de megtanult nyelvtani alapokon szoktuk. Amiről itt konkrétan szó volt, vagyis a lélek "hatása", az már tudományos kérdés. Ez esetben a tudomány szerint lélek nem létezik. Amennyiben egy "láthatatlan" - vagyis semmilyen módon nem érzékelhető, és csakis régmúlt idők kecskepásztorainak meséi alapján feltételezhető a lélek létezése, illetve ismerhető meg a tulajdonsága, az valóban hit alapú! Ez esetben felhívnám a figyelmedet, hogy a vizsgálat szó ebben az esetben erősen torzított, és teljesen mást jelent, mint ahogy hétköznapokban érteni szoktunk vizsgálat szó alatt!