• 1Darton1
    #18171
    Már válaszoltam akkor is részletesen, illetve most egy másik probléma kapcsán is, de akkor megpróbálkozom kicsit más szavakkal újra.

    Casual mode-ban nem ajánlatos játszani egy kezdőnek, ezt néhány száz alkalommal leírtuk már páran. Ha az indoklás egyik esetben sem volt világos, akkor megismételhetem újra.

    Sem általánosságban tekintve a huntert, sem pedig külön kiemelve a facehuntert nem effektív úgy játszani vele, hogy csak az ellenfél hősét támadod. Leginkább az arányok különböznek az egyes játékstílusok között, de a facehunter megtévesztő neve ellenére sem úgy játszandó, ahogyan leírtad, illetve elképzelted. Azt hiszem erről is volt már szó néhány alkalommal ezen a fórumon.

    A harmadik szempont, amit sikerült figyelmen kívül hagynod (feltételezem, hogy szándékosan), hogy különbség van egy teljesen kezdő játékos, és egy olyan között, aki már játszott néhány száz meccset, de még kevés lap birtokában van, ennek ellenére sikerélményt szeretne elérni a ranked mezőnyben. Előbbi esetében, akkor fog több tapasztalatot szerezni, illetve szélesebb körben megismerni a játékot, ha egy interaktívabb, kicsit általánosabb koncepciójú paklival vág bele, nem pedig egy kiemelkedően gyors, speciális/szélsőséges stílusúval. Utóbbinál pedig a cél szentesíti az eszközt, a facehunter pedig a budget deckek egyike, noha nem az egyetlen.

    Szóval az a korábbi tanács botorság volt több szempontból is. Ez az átfogalmazott verzió már lehetne jó, de sikerült ebben is néhány hibát ejtened. Basic lapokkal a facehunter kifejezetten bénácska, mert hamar kifogy a szuflából, és esélye sincs befejezni a meccset. Ugyanakkor lehet egész jó basic huntert is összerakni, amit viszont hagyományosabb módon kell használni.

    Ezek alapján sem a korábbi, sem a mostani tanácsa nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek hasznosnak ítélhetőek, vagyis leginkább károkozásra alkalmasak. Remélhetőleg nem ez volt a céljuk.

    Ha a támadó jellegű félreértelmezésektől eltekintve akad még valami homályos rész, akkor szívesen kifejtem.