
Játékosok listája Offtopic
Hearthstone tematikájú merchandise cuccok
Hearthstone kártyacsomagokat akarok
TITANS kiegészítő - Megjelent!
-
#17843
A tegnap megrendezésre került I. FrostFlame Fireside Gathering Hearthstone verseny élményei, Muhee által szavakba öntve:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Fuhh... hol is kezdjem? Talán a verseny szervezésénél, ami meglepően jó volt, tekintve, hogy ez volt tudomásom szerint az első verseny a FrozenFlames srácok szervezésében. A jelentkezés gördülékenyen és meglepően gyorsan, ha jól emlékszek egy szűk hét alatt betelt mint a 32 később pedig mind a 40 hely, ami után csak várólistára vettek fel embereket arra az esetre, hogyha valaki nem fizette volna be a verseny díját időben, amire meglepő módon nem került sor.
A verseny maga mint olvasható volt, Szegeden került megrendezésre, nevezetesen a Tisza Dokkban ami egy "úszó" szórakozóhely, a Tisza partján, Szeged belvárosában. A hely tökéletesen volt, az egyetlen kellemetséget a nap okozta, mivel a hely olról nyitott volt így a víz mellet ülőknek leégette a hátát, többek között az enyémet is, majd kb. 20 után a laptopomon is az olvadás jeleit véltem felfedezni, emelett figyelmeztettek minket hogy beöltözött egy kacsa család is a helyre, de nem kell megijedni tőlek, nem bántanak senkit (Zonnenkraftnak konkrétan majdnem elvitte a fejét a madár).
A versenyt 10-kor kezdtük a csoport körökkel, 8 db 5 fős csapatra lettünk felboltva, én mint utólag kiderült a D jelűben voltam, de nem nagyon izgatott a dolog. Viszonylag lightos csoportot kaptam, 2 db Rank 8-sal, 1 db Rank 18-sal, és 2 db Rank 5 -sel (ezek egyike én voltam, mivel a Legendet ebben a hónapban nem sikerült elérnem). Mindenki játszott mindenkivel, BO3-at, ezen meccsek közül majdnem az összeset megnyertem, 3 ellenfelemet 2-0 -ra levertem, egyedül egy Voidcaller -> Mal'Ganis, Bane of Doom -> Pit Lord kombó tudott megfogni egy meccsen, de jót nevettem rajta, mivel nekem is voltak elképesztő győzelmeim (szegény Gelu-t, a nyolcaddöntő első meccsén, 5 kör alatt vertem el druiddal, hála egy álomkezdésnek).
Mielőtt folytatnám fontos megemlítenem, hogy engem egy dologgal lehet kiüldözni a világból, ez pedig a Patron Warrior. Idegesít, hogy 200 lejátszott meccs és kisérletezgetés után is csak 104 meccset tudtam megnyerni vele, amit úgy éreztem, nem elég jó teljesen ahhoz hogy versenyre vigyem, ennek ellenére megpróbáltam minden paklimat felkészíteni ellene, mivel játszani még mindig nem tudok ellene. Ennek az lett az eredménye hogy a Hunter paklim kicsit kaotikus lett, és ez meg is látszott a meccseimen, mivel a BO5-ös egyenes kieséseknél két ellenfelem ellen is elvéreztem Hunterrel, és éppenhogycsak össze tudtam szedni magam, az utolsó meccsre ellenük.
Ezek után kifejezetten meglepetésként ért hogy Rogáb-ot 3-0-ra elvertem, mert ez lehet annak volt köszönhető, hogy srác nem igazán bírta a hely hánykolódását a vízen, amikor felerősödött a szél.
És végül a döntő... A DÖNTŐ. A meccs előtti 15 perc szünetet szerintem miattam kérvényezték, mivel látták rajtam, hogy szó szerint remegtek a lábaim, én nem bírtam egyenesen állni az izgalomtól, ekkor már 10 másodpercenként kaptam az üzeneteket Facebook-on és SMS-ben, minden ismerősömtől akik nézték a Streamet. Ugyanakkor rendkívül jól esett hogy többször is ödejöttek a szervezők, és szóvá tették, hogy fogalmam sincs hogy ki vagyok, de rendkívüli módon gratulálnak a teljesítményemhez, és hogy sikerült minden nagyobb nevet magam mögé utasítanom.
Most rátérnék a rendezvény alatt elkövetett hibámra, ami mint kiderült végzetes volt, ami pedig az hogy egyáltalán nem informáltam magam OnMyWay paklijaival kapcsolatban, amikor a meccs előtt közölte hogy Priestel játszik, kicsit kirázott a hideg, mivel aki ismer az tudja hogy a Priest a legutáltabb castom ebben a játékban, utálok mind vele, mind ellene játszani. Emelett meglepett hogy a Warlock paklija Zoo és nem Handlock, tekintve hogy az utolsó paklijának hagyta.
Úgy érzem hogy a 2-3-as végeredményhez nem sok közöm volt, mivel az simán lehetett volna 1-3, de akár 0-3 is, tekintve hogy minden meccset milyen kezdőkézzel nyitott OnMyWay, és a két veresége nem annak köszönhető, hogy én mennyire királyul játszottam, hanem annak hogy véleményem szerint mind a 2 meccsen elég ordas nagy hibát ejtett (ha valakit érdekel a későbbiekben kifejtem). Tegnap este visszanézve a meccseket, csak ámulni tudtam a teljesítményemen hogy 2 wint össze tudtam hozni. (Még mindig rémálmaim vannak attól a Topdeckes Pyromancer + SW:D -> Sylvanas ellopja Mal'ganist kombótól.)
Ha legközelebb lesz hasonló verseny, én 110% hogy ott leszek, mivel a hangulat kitűnő volt, és élvezetesek voltak a meccsek, köszönhetően annak hogy az emberek nagy része komolyan vette a dolgot, a legjobb tudása szerint próbált meg játszani, és nem volt felháborodás egy vereségből sem.
Ha esetleg van valamilyen kérdésetek, kérdezzetek nyugodtan.
Utoljára szerkesztette: Zickler, 2015.05.31. 20:36:21