
Játékosok listája Offtopic
Hearthstone tematikájú merchandise cuccok
Hearthstone kártyacsomagokat akarok
TITANS kiegészítő - Megjelent!
-
#1259
De könyörgöm basszus, szerinted ez constructed? Mert ezt most úgy kezdted el kielemezni. Írtam, hogy nem volt jobb választásom. Pl. 3-szor adta be azt, hogy 1-1-es murlock, a 2-2-es +1 spell dmg kobold és mellette egy harmadik lap, azt került a pakliba. Ráadásul írtam is, hogy szerintem sem jó, mert nincs benne koncepció. De ha egyszer nem tudtam semmifélét megvalósítani? Inkább azért tettem be, hogy megmutassam, ez a legjobb, amit össze tudtam állítani. Igen, ez a szar. Lehet, hogy majd csinálok olyat is, hogy minden egyes választást beteszek ide, akkor azért majd hiszel nekem, ugye?
Az összes értelmes, nagy (6 manás) kártyát betettem, mert tudtam, hogy szükségem lenne rájuk, ill. jók is voltak. Azt hiszem egy war golemet hagytam ki. Igen, az a kettő jött, amit ott látsz.
Örök érvényű vita lesz minden fórumon, hogy mennyire számít az RNG. Hát szerintem 90%-ban. Nem csak a pakli összeállítására gondolok:
- deckbuild
- lapjárás a meccs közben
- ki az ellenfél
Tudom, hogy hibázok, de ugye azért elhiszed, hogy igenis vagyunk páran, akiknek egyszerűen foshugyszar a lapjárása. Komolyan mondom, szerintem ez a blizzárdnál az accounthoz van kötve. Mondom ezt úgy, hogy röhögök a konteósokon, de nekem pl. Diablóban sem esett soha, semmi igazán jó cucc, ladder resetnél Sc2-ben mindig megkaptam a nolifer, 3-4-5000 meccses embereket, stb. Lépten-nyomon azt lehet olvasni a hivatalos fórumon is, hogy mennyire szemét lapokat ad egyeseknek a játék.
Láttam én már Trumpot is (tudom, hogy nem ő a legjobb játékos, de az egyik legjobb streamer) 2-3-al égni. Láss csodát, szar paklit tudott összerakni, szar lapjárással. Aztán eljátszotta még ezt kétszer egymás után. Ennyit a skillről. Mert ha arról lenne szó, akkor nem +90%-on kéne állnia?
Amúgy nem adom fel, mert ezt soha, semmivel nem teszem, de ez így akkor is nagyon-nagyon frusztráló.