• usersg
    #19
    Kim -nek a legtöbb dologban igaza van, egy apróságban azonban szerintem ellentmondásba keveredett saját magával. Ez a dolog pedig nem más, mint a felhő szolgáltatásokkal kapcsolatos jóslata.
    Ha ugyanis elkezdenénk mindenünket egyszer csak feltölteni az internetre, azzal éppen azt a folyamatot segítenénk elő, hogy pár nagyobb vállalat rendelkezzen mindenünk felett. Ez pedig maga után vonhatná az állandó ellenőrzés lehetőségét is, ami akár kormányok beavatkozásával is járhatna, tehát tálcán kínálnánk a teljes cenzúra lehetőségét.

    Az persze nem elképzelhetetlen hogy lesznek olyan eszközök amikben valóban nem lesznek komolyabb méretű tárolóeszközök és normális operációs rendszerek, de annak az esélye hogy ezek legyenek a legáltalánosabbak, szerintem meglehetősen kevés. Túl sok korláttal, és túl sok veszéllyel járna ez a megoldás, és ennél sokkal kényelmesebb és hatékonyabb a jelenlegi helyzet, amikor is én magam dönthetem el hogy mi az amit online kívánok tartani, és mi az ami nem.

    A mega, mint szolgáltatás egyébként jól használható, de azért itt is érdemes észben tartani, hogy ha valakinek számítanak az adatai, annak nem árt előtitkosítani azokat. Persze ez nem jelenti azt hogy ha valaki akarná nem tudná azt megtörni, főleg olyan szerver teljesítménnyel ami mondjuk egy mega mögött van, érthető okokból mégis érdemes megtenni ezt a lépést, mint ahogy a lakásunkat is bezárjuk kulccsal...

    Egyébként úgy álltalában pont annyira kell félteni eg ilyen szolgáltatástól az adatainkat, mint amennyire akármelyik másik felhős szolgáltatótól, mongjuk a google -től, ami bevallottan adathalászatból tartja fenn magát...