Berta Sándor

Hollywoodot és Obamát vádolja Kim Dotcom

A MegaUpload alapítójának meggyőződése, hogy a tudás megosztása az internet igazi hatalma, amit végzetes lenne néhány amerikai milliárdos szerzői jogi igényeivel veszélybe sodorni. Véleménye szerint az egész Megaupload-ügy tesztként szolgált, és ezzel szerezte meg Obama a filmproducerek támogatását újraválasztásához.

"Nem vagyok bűnöző; mások ugyan ezt tartják rólam, de ezt nem fogadom el. Egyszerűen van egy nagy gyermeki énem és élvezem az életet. Csak azért, mert valakinek kissé extravagáns életstílusa van, még nem lesz automatikusan csaló. Amit az USA csinál, azt egyszerű tesztként kell felfogni. Ilyen ügy ebben a formában még sosem volt. Több száz konkurens tárhelycég létezik és ők még mindig online szolgáltatnak. Az amerikai hivatalok szeretnék, ha a tartalomszolgáltatók lennének a felelősek a felhasználóink viselkedéséért. Vannak olyan törvények, amelyeknek bennünket kellene védeniük, például a Safe Harbour törvény. Ezt a mi esetünkben teljesen elfelejtették. Az amerikai kormány azt mondta: csináljunk egy tesztet a hollywoodi filmipar számára és meglátjuk, hogy kiterjeszthetjük-e a szerzői jogi törvényt azért, hogy felléphessünk a kalózkodás ellen. Ez azonban egy rossz gondolat, az ember nem vonhatja felelősségre a postát azért, mert valaki valami illegálisat küld a borítékban" - jelentette ki Kim Dotcom.

Az üzletember nem tagadta, hogy a MegaUpload rendszerén keresztül számos illegális dolgot terjeszthettek az emberek, de ez a mennyiség szerinte biztosan nem lépte túl az interneten terjesztett illegális tartalmak arányát. Kiemelte, hogy ezzel a problémával mindegyik internetszolgáltató küzd, vannak olyan vélemények, hogy a teljes online adatforgalom 20-25 százaléka kötődik valamilyen formában a kalózkodáshoz. Amennyiben az internetszolgáltatók forgalmát is megvizsgálnák, akkor valószínűleg kiderülne, hogy ugyanannyi illegális tevékenység zajlik a hálózatukon, mint a MegaUploadnak volt.

A MegaUpload világos szabályokat hozott és ezekről minden felhasználót tájékoztattak. Minden törvényt betartottak, mindig eltávolították azokat az anyagokat, amikkel kapcsolatban szerzői jogi jelzés érkezett hozzájuk. Sőt, a tartalomszolgáltatóknak közvetlen törlési lehetőséget is biztosítottak. Mindez azt jelentette, hogy direktben csatlakozhattak a platform szervereihez és mindent törölhettek ami nem tetszett nekik. Ezzel a lehetőséggel több milliószor éltek is. Olyan e-maileket mutattak be, amelyekben megköszönték ezt a lehetőséget és közölték: jó lenne, ha más platformok is biztosítanák ezt a funkciót.


"Természetesen mindenki maga döntheti el, hogy miért létezik a kalózkodás. De ha valaki az internet korszakában csak az egyik országban tesz egy ajánlatot a másikban pedig csak hat hónappal később, akkor ez problémás, hiszen az emberek azt fogják mondani: ez nem fair, akarom azt a tartalmat, nem várok rá. Az alternatíva az lenne, ha az ajánlatok mindenütt a világon egyszerre elérhetők lennének. Azok, akik hajlandók ezekért a tartalmakért fizetni, azok úgy is megveszik majd azokat."

"Hollywood üzleti modellje segíti elő a kalózkodást. Meg kell érteni, hogy a filmipar miért harcol annyira azért, hogy ez a modell ne változzon meg. A filmiparnak nemzetközi licenchálózata van. Ez azt jelenti, hogy a cégek fizetnek Hollywoodnak a filmlicencekért, Hollywood pedig azt mondja: itt van ez az új film, egy év múlva jön ki és te már most biztosíthatod a vele kapcsolatos jogokat. Vagyis Hollywood előzetesen beszedi a filmprodukcióhoz kapcsolódó pénzeket úgy, hogy előtte akár egyetlen napot is forgattak volna. A filmesek nulla kockázattal dolgozhatnak és nem kell a saját pénzüket kockáztatniuk."

"Hibás az a gondolkodásmód, hogy most az amerikai kormány és az igazságügyi hivatalok segítségével mindenkit tönkreteszünk, aki lázad ezen üzleti modell ellen. Előbb vagy utóbb ennek a régiókorlátozó modellnek úgyis meg kell változnia, különben a kalózkodás mindig jelen lesz. Nem lehet egy kézzel megállítani egy folyót, most pedig pontosan ezt próbálják. De ez nem működik. A filmiparnak a MegaUpload bezárása után sincs pluszbevétele, épp ellenkezőleg. A Müncheni és a Koppenhágai Egyetem kutatói tanulmányukban azt kimutatták, hogy Hollywood rosszabbul járt. Valószínűleg azért, mert a felhasználók nem mesélték el a barátaiknak, hogy milyen jó filmet néztek meg épp."

"Természetesen vannak néhányan, akik ezután is ingyen töltik le a filmeket, de sokan vannak, akik azt mondják: most elmegyek a barátnőmmel a moziba és megnézzem ezt az alkotást. Ez a fontos reklámeszköz eltűnt, ezzel a lépéssel a filmipar saját magát lőtte lábon. A Megaupload különösen a független produkcióknak jelentett reklámhelyet, melyek egyébként nem rendelkeznek nagy reklámköltségvetéssel, nem tűzik őket műsorra a televízióadók és nem hirdetik őket óriásplakátokon sem. A tartalomiparnak ez a része sokkal nagyobb, mint a kasszasikerek produkáló rész, s ezt érinti a legjobban a bezárásunk. Ez szomorú, hiszen ezekről a filmekről különben senki sem tud és ezt a piaci szegmenst segítette az oldalunk" - tette hozzá a platform alapítója.


Dotcom elismerte, hogy a portálnak évente 100 millió dollár bevétele volt, és ügyfeleik 85 százalékát a legnagyobb cégeket tömörítő Fortune 500-as listán szereplő társaságok tették ki. Minden nagyobb vállalat képviseltette magát náluk, melyek természetesen legális célokra használták a szolgáltatásukat. De a platformot egyaránt lehetett használni legális és illegális célokra - mint ahogy minden mást is. Kiemelte, hogy a visszaélésekért nem lehet felelőssé tenni egyetlen embert, nem ő ment oda és töltötte fel a filmeket, majd helyezte el az azokra mutató hivatkozásokat, de nem is fizetett meg senkit sem azért, hogy ezt tegye. Hollywood elkövette azt a hatalmas hibát, hogy ezt állította, sőt, az is felmerült, hogy külön jutalmazási program volt, amiből fizették ezeket a személyeket.

A férfi arra számít, hogy sikerül bíróság előtt tisztázni az ügyet, az Amerikai Egyesült Államok azonban nem hagy lehetőséget arra, hogy bármit is tegyenek. Eddig minden USA elleni eljárást megnyertek Új-Zélandon, Kanadában és Németországban is. Az Amerikai Egyesült Államok minden esetben fellebbez, miközben Dotcom lefoglalt pénzén ül és azt mondják: egyetlen fillért sem használhat fel a vagyonából arra, hogy megvédje magát. Ez a stratégiájuk, mert tudják, hogy valójában nincs is ügy.

Egy évvel ezelőtt az volt a cél, hogy Obama körbemehessen Hollywoodban és összegyűjthesse a kampánypénzeket az újraválasztására. A hollywoodi filmipar 120 millió dollárral támogatta a kampányát. A cégalapító szerint aligha kapott volna ennyit ha Obama odament volna és nem tudott volna semmit sem felkínálni. Szerencsére az új-zélandi bírók függetlenek és azt mondták: "nem igaz, ami itt zajlik". Ezután hozzáférhetett a pénzéhez, kifizetheti a költségeit és az új-zélandi ügyvédeit, de az USA-ban lévő jogászai még mindig nem kaptak egy fillért sem.

"Nemrég még az Európai Unió is óva intette a felhasználókat amiatt, mert a tengerentúlon hozzáférhetnek a személyes adataikhoz. Mindez elvileg meg sem történhetne. Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján mindenkinek joga van a magánélethez, de ezt az USA egyáltalán nem tartja tiszteletben. Undorító, amit művelnek. Azt mondják: ez a hongkongi cég nem tetszik nekünk, a Dotcom ott él Új-Zélandon, ő sem tetszik nekünk. S akkor nemzetközi rendőrséget játszunk és mindent tönkreteszünk. Szétromboljuk a vállalatát és a honlapot. Természetesen pontosan tudták, hogy ez több millió embert érint, akik közül nagyon sok legális tevékenységet folytatott. Ennek ellenére - az alkotmányukkal ellentétben - közölték: most tönkretesszük a MegaUploadot és a felhasználók nem tudnak majd hozzáférni az adataikhoz."


"Bírósági meghallgatások vannak a tengerentúlon ilyen ügyekben, több ezer vállalkozás szenvedett e lépés miatt. Valószínűleg a következő hónapokban el lehet érni, hogy az érintettek ismét elérhessék az adataikat, mert ez egész egyszerűen nem így működik, ilyet nem lehet csinálni. Nem lehet lekapcsolni egy postahivatalt csak azért, mert valaki elküldött valamit, ami nem volt legális. Az emberek teljesen kiakadtak. A bejegyzések 90 százaléka arról szólt, hogy 'ez őrület, ilyet nem lehet csinálni' és 'hogy képzelték ezt'. A házkutatási akció illegális volt, az FBI eltávolított Új-Zélandról bizonyítékokat, mindezt egy helyi bíró döntése ellenére tette. Ez is illegális volt. Emellett az új-zélandi titkosszolgálat megsértette a magánszférámat, telefonbeszélgetéseket hallgatott le, kamerákat helyezett el. Végül John Key miniszterelnöknek kellett elnézését kérnie és elismerte, hogy ez is illegális volt. Az egész eljárás összedől a törvénysértések és az agresszivitás miatt. Ez az Amerikai Egyesült Államoknak meglehetősen kínos" - szögezte le a MegaUpload alapítója.

Az üzletember végül kifejtette: a felhőszolgáltatások igen rugalmas lehetőségeket biztosítanak az embereknek. Úgy gondolja, hogy a jövőben egyre több eszközből - például a laptopokból is - ki fognak kerülni a merevlemezek. Csupán memória és egy minimális adattároló lesz a készülékekben, erre kerül majd az operációs rendszer. Minden más a számítási felhőbe kerül. Az internet viszont még az út elején jár, de ennek ellenére az emberiség már hatalmas fejlődési ugrásokat hajtott végre, különösen ha meggondoljuk, hogy miként nézett ki a világháló tíz évvel ezelőtt. Az internet felgyorsította a technológia fejlődését azáltal, hogy egyszerre minden tudás egy pillanat alatt elérhetővé vált. Amennyiben egy kutató vagy fejlesztő akadályokba ütközik, akkor felmegy a világhálóra és ott megtalálja a megoldást. Ez mindent sokkal egyszerűbbé tesz.

Végszóként megjegyezte, hogy a tudás megosztása az internet igazi hatalma, s ezt nem lehet néhány amerikai milliárdos szerzői jogi igényeivel veszélybe sodorni. Az emberi társadalom számára a világháló a legjobb fejlesztés. Vigyázni kell arra, hogy az internetet ne gyarmatosítsa néhány multinacionális cég vagy kormány, amelyek megpróbálják ellenőrizni, ugyanis abban a pillanatban, amit ez megtörténik, azonnal korlátozni fogják az információk szabad áramlását és az innovációt. Ez ellen fel kell lépni. A legnagyobb bűn és rossz nem a kalózkodás, hanem az innováció lelassítása és az online szabadság korlátozása. De Dotcom hiszi, hogy a társadalom "láthatatlan keze" ellenszegül majd ennek a folyamatnak. Amikor természetellenes és ésszerűtlen szabályokat hoznak, akkor az emberek nem fognak részt venni ebben. Az állam pedig annyi törvényt hozhat, amennyit akar, akkor sem fog működni a dolog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • usersg #19
    Kim -nek a legtöbb dologban igaza van, egy apróságban azonban szerintem ellentmondásba keveredett saját magával. Ez a dolog pedig nem más, mint a felhő szolgáltatásokkal kapcsolatos jóslata.
    Ha ugyanis elkezdenénk mindenünket egyszer csak feltölteni az internetre, azzal éppen azt a folyamatot segítenénk elő, hogy pár nagyobb vállalat rendelkezzen mindenünk felett. Ez pedig maga után vonhatná az állandó ellenőrzés lehetőségét is, ami akár kormányok beavatkozásával is járhatna, tehát tálcán kínálnánk a teljes cenzúra lehetőségét.

    Az persze nem elképzelhetetlen hogy lesznek olyan eszközök amikben valóban nem lesznek komolyabb méretű tárolóeszközök és normális operációs rendszerek, de annak az esélye hogy ezek legyenek a legáltalánosabbak, szerintem meglehetősen kevés. Túl sok korláttal, és túl sok veszéllyel járna ez a megoldás, és ennél sokkal kényelmesebb és hatékonyabb a jelenlegi helyzet, amikor is én magam dönthetem el hogy mi az amit online kívánok tartani, és mi az ami nem.

    A mega, mint szolgáltatás egyébként jól használható, de azért itt is érdemes észben tartani, hogy ha valakinek számítanak az adatai, annak nem árt előtitkosítani azokat. Persze ez nem jelenti azt hogy ha valaki akarná nem tudná azt megtörni, főleg olyan szerver teljesítménnyel ami mondjuk egy mega mögött van, érthető okokból mégis érdemes megtenni ezt a lépést, mint ahogy a lakásunkat is bezárjuk kulccsal...

    Egyébként úgy álltalában pont annyira kell félteni eg ilyen szolgáltatástól az adatainkat, mint amennyire akármelyik másik felhős szolgáltatótól, mongjuk a google -től, ami bevallottan adathalászatból tartja fenn magát...
  • Vaszilij Artyom #18
    Csakhogy ez nem p2p. Legalábbis nem olyan értelemben ahogy az emberek használják
  • Tetsuo #17
    Sot, nelkule jobban. :)
  • Desiderata #16
    a p2p működik enélkül a jóllakott óvodás nélkül is...
  • FoodLFG #15
    a HWSWs janika, az egy sznob ratyi. :D
    Próbálja úgy beállítani magát, mintha ő sokkal élesebben és egy magasabb síkról látná a helyzetet mint mások. Ezzel próbálja mások véleménye fölé emelni a sajátját.

    Véletlenül persze elfelejtette megemlíteni, hogy a többi hasonló szolgáltató is legalább annyira szar vagy szarabb, mint a mega. (:
  • FoodLFG #14
    ki mondta, hogy magasztos elvekről van szó.
    az meg, hogy üzletember, azt már korábban is tudtuk. Legutóbb saját maga említette ezt abban az interjúban, amit linkeltem.

    szóval miről beszélsz ?
  • Molnibalage #13
    Bocs, de ő a profit oldalán áll... Nincs itt szó semmiféle magasztos elvekről. Kurva jól ért az MU-ból.
  • goldmember #12
    gazdag geci gengszter
  • FoodLFG #11
    Persze. és a titkosítás sem igazából miattunk van, hanem azért, hogy ne kapcsolják le a cégét még egyszer ugyanazon az alapon.
    Csak az van, hogy ez a pórnép érdekeivel is egybeesik. Úgyhogy egyelőre a mi oldalunkon áll.
  • SzirmosSzisza #10
    Attól még, hogy harcol az internet nyíltságáért nem feltétlenül szent. Lásd korábbi dolgai.