kamov#47
Először is: egy 8km magasból induló rakétának más az optimális repülési profilja, mint egy tengerszintről indítottnak.
Másodszor: A rakéta repülési profiljáról az adott rakéta fokozatainak tolóerő/tömeg arányai nélkül nincs értelme beszélni.
Egy átlagos hordozórakéta 8km magasan a hangsebesség környékén 15-20 fokkal tér el a függőlegestől (A Szojuznál 20 fok pl.), ezért aztán az oldalirányú sebessége kb. 100m/s a függőleges meg kb. 300 m/s.
Csakhogy nem ez számít hanem a gravitációs veszteség, amit azzal spórol meg hogy a 8km emelkedést kihagyja. Ez többszöröse annak a 300m/s hátránynak amiben egy képzeletbeli versenyben lenne.
Egy földtől induló hordozórakéta esetén a gravitációs veszteség 2-2,2km/s plusz gyorsításnak megfelelő hajtóanyagot visz el. A légellenállási veszteség csak olyan 50-60m/s-t visz el. A Szükséges gyorsítás így 7,8km/s (orbitális sebesség 200km magasan), mínusz 0,4km/s (a Föld forgása kb. 28 fokos szélésségen), plusz 0,05km/s légellenállási veszteség, plusz 2,1km/s gravitációs veszteség (leegyszerűsítve ez az az üzemanyag a mit a rakéta nem vízszintes gyorsításra hanem emelkedésre fordít). Ez összesen 7,8-0,4+0,05+2,1=9,55km/s. Ezek Szojuz adatok egyébként.
Ezzel szemben egy 8km magasról repülőből ledobott rakétánál a gravitációs veszteség 0,8km/s lesz, még úgy is hogy esésből kell visszagyorsulni. A rakétának összesen 7,8-0,4+0,8=8,2km/s gyorsítást kell tudnia. Ezek egyébként a DARPA Quickreach-2 programjának az adatai.
A rakétameghajtás tömegarányának az elérendő sebességhez képest logaritmikusan növekvő volta miatt az 1,35km/s-al kisebb gravitációs veszteség kb. 4/7 részére csökkenti az előbbi légi indítású rakéta tömegét, a földi indításhoz képest.