• NEXUS6
    #7
    Az az időszak teljesen más volt. Gyakorlatilag minden PC-n kívüli mikroszámítógépplatform kinyiffant, részben az M$ agresszív üzletpolitikájának köszönhetően.

    A 90-es évek végére az Apple is a csőd szélén volt, de pont az M$ adott nekik tőkeinyekciót, egyeztek meg kölcsönösen egymás platformjának a támogatásáról. Vagy is Jobs kezetfgott az ördöggel, így mentette meg a céget.

    Mi volt ebből az M$ haszna? Csak hogy nem nyerte túl magát, fel tudta mutatni, hogy a piac nem 100%-a, hanem "csak" 95%-az övé OS-estől, Officostól, böngészőstől, DirectX játékplatformostúl.
    Nagyon határán volt, hogy a trösztellenes törvények miatt ne kapják szét 3-4 céggé, mint anno az AT&T-t.

    Szal a helyzet kicsit árnyaltabb. Scully kb 4-5 évvel tovább tudta fenntartani a platfomot, ahhoz képest, hogy az olyan nagy nevű a PC alternatíváját jelentő cégek, mint a Commodore, az Atari már sehol sem voltak. Az IBM-mel és a Motorollával közösen létrehozták a PPC technológiát, ami sokáig ellenállt az intel technológiájának, valóban önálló arculatot, saját hw-t adott az Apple-nek.

    De jól monnyátok Sztívi Dzsobsz a zisteeeeen, aki egy divatos dizájnstúdiót csinált az epölből, olyan Benetton mintára.
    :D